Remekül bevált a csere

K. I.K. I.
2006.04.25. 00:51
Címkék
Győzelemmel kezdte a négycsapatos galántai tornát az U18-as válogatott. A Várhidi Péter vezette együttes az Egyesült Államokkal mérkőzött a nyitányon, és 0–2-ről egyenlített, majd büntetőkkel nyert is. Az együttes Vadon Dávid – Nagy József, Pintér Ádám, Vass Norbert, Újlaki Dávid (Zsivóczky Norbert, az 57. percben) – Nagy Sándor, Farkas Balázs, Tandari Tamás, Vituska István – Fekete Ádám (Bölcsföldi Viktor, a 60. percben), Kozmor Ákos (Gyömbér Gábor, a szünetben) összeállításban szerepelt, s a gólokat az 51. és a 78. percben Gyömbér Gábor szerezte. A tizenegyesekkel 4–3-ra nyert a magyar válogatott.

„Az első félidőben még nagyon vontatott volt a játékunk, helyzeteink akadtak ugyan, de az ellenfelünk szerezte a gólokat – mondta Várhidi Péter. – A fordulás után átszerveztük a csapatot, egységesebb lett a gárda, és akár öt gólt is lőhetett volna. Az ellenfelünk nagyon tehetséges játékosokból állt, szerintem ez az amerikai válogatott néhány év múlva a világ bármelyik csapatával felveszi majd a versenyt. A következő meccset kedden Szlovákia ellen játszszuk, az sem lesz egyszerű találkozó. Sajnos kevesen vagyunk, a védelemben nem is tudok változtatni, mert ebben a csapatrészben csak négy játékosunk van. A középpályán még nincs igazi labdaszerző futballistánk. Ez a csapat őszre lesz kész, most kezd összeállni újra a válogatott.”

A másik mérkőzésen: Szlovákia–Málta 1–0
Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
10 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
18 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
38 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
51 perce

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
57 perce

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája