Phoenixben dől el a párharc

CH. G. A.CH. G. A.
2006.05.20. 02:40
Címkék
Az utóbbi évek legrohamosabban fejlődő csapata, a Clippers nem hajlandó feladni. Donald Sterling klubelnök – az NBA legzsugoribb csapattulajdonosa –, Elgin Baylor klubigazgató és Mike Dunleavy edző együttese hazai pályán egyenlített a Phoenix Suns ellen, s kivívta a hetedik meccs lehetőségét. A tie-breaket magyar idő szerint kedd hajnalban játsszák, Arizonában.
A Suns játékosai fáradtaknak tűntek csütörtök este, ami nem is csoda: április 26. óta minden másnap meccsük volt, 22 nap leforgása alatt 12 playoff-mérkőzést kellett lejátszaniuk. A történelem mindenesetre Mike D’Antoni edző alakulata mellett szól: amióta az NBA létezik, kilencvenháromszor került sor hetedik összecsapásra valamelyik párharcban, s ebből hetvenhatszor a hazai csapat győzött. További biztatás a Sunsnak: a Clippers története során sohasem jutott még túl a rájátszás második fordulóján.

Mindenesetre csütörtök éjjel pazarul kosaraztak Elton Brandék: hihetetlennek tetsző 61.5 százalékos pontossággal céloztak mezőnyből, 48–28-ra nyerték meg a lepattanópárbajt, és a 18 pontot teljesítő Quinton Ross személyében akadt egy olyan emberük is, aki karriercsúcsot ért el.

A szerdai San Antonio Spurs–Dallas Mavericks (98–97) texasi derbi utózöngéjeként a liga egy meccsről eltiltotta Jason Terryt, a vesztes csapat hátvédjét. Egy utólag felfedezett (természetesen San Antonióból érkező…) videofelvétel tanúsága szerint a lefújás előtt 3.4 másodperccel kialakult, egy szabad labdáért folytatott földharcban az emberkupac legalján fekvő Terry jobb öklével ágyékon ütötte a fején ülő Michael Finleyt.

Az incidenst a hivatalos meccsfelvételen nem lehetett látni, csak annyit, hogy a korábban kilenc szezont Dallasban töltő Finley felháborodottan tiltakozik, s neki akar menni Terrynek, de végül lefogják.

Terry tehát nem játszhat a jelenleg 3–2-es Mavericks-vezetésre álló főcsoport-elődöntő hatodik összecsapásán, Dallasban, magyar idő szerint szombatra virradóan. Az irányító kiesése érzékeny veszteség, hiszen a bajnok elleni párharcban eddig ő volt csapata második legeredményesebb játékosa Dirk Nowitzki mögött 18.2 pontos átlagával.

NBA, RÁJÁTSZÁS, 26. JÁTÉKNAP
Főcsoport-elődöntő, 6. mérkőzés, Nyugat
Los Angeles Clippers–Phoenix Suns 118–106 (31–32, 31–18, 26–31, 30–25)

Ld: Brand 30, Maggette 25, Ross 18, Cassell és Kaman 15-15, ill. Marion 34, Barbosa 25, Nash 17, Diaw 14, Bell 13,
Az egyik fél négy győzelméig tartó párharc állása: 3–3
Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
1 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
3 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton

Úszás
4 perce

Egygólos hátrányban a Loki a szünetben – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
6 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
13 perce

Törökország nem lassít: Lukaku hivatalos a Fenerben, Vlahovics orvosira megy a Besiktashoz – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
34 perce

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
38 perce

Zlatko Dalic lett az Egyesült Arab Emírségek labdarúgó-válogatottjának kapitánya – hivatalos

Minden más foci
58 perce