„Jó csapathoz szerződtem”

KÁLDOR ANDRÁSKÁLDOR ANDRÁS
2006.06.08. 01:34
Címkék
Az őszt idéző időjárás ellenére eszünk ágában sincs a télre gondolni, ám az Alba Volán-FeVita vezetősége már a jeges idényre készülve sajtótájékoztatót tartott.
Karel Dvorák a Liberectôl érkezett
Karel Dvorák a Liberectôl érkezett
Karel Dvorák a Liberectôl érkezett
Karel Dvorák a Liberectôl érkezett
Karel Dvorák a Liberectôl érkezett
Karel Dvorák a Liberectôl érkezett
Idősebb Ocskay Gábor szakosztály-igazgató bevezetőjében elmondta, hogy több személyi változás történt a klubnál a szezonzárás óta. Pat Cortina vezetőedzővel nem kötöttek újabb szerződést, míg az utánpótlást irányító Dusan Kapusta, Juraj Rehák duótól is elbúcsúztak. A bajnoki címvédő céljai nem változnak az új idényben sem, a bajnokságokban és a Magyar Kupában való eredményes szereplés mellett viszont négy-öt fiatal játékos beépítésével meg kell kezdődnie a csapat szerkezeti átalakításának.

Az együttest zsinórban három aranyéremhez segítő Cortinát Karel Dvorák váltja a kispadon. Az 54 éves szakember többszörös csehszlovák bajnok, játékos-pályafutása befejeztével élvonalbeli együtteseknél dolgozott, legutóbb pedig az alapszakaszt nyerő Liberec másodedzője volt.
„Ezt megelőzően nem túl sokat tudtam a magyar jégkorongról, de azért nem mondanám, hogy teljesen tájékozatlan lettem volna. A Kontinentális Kupa döntőinek eredményeit figyelemmel kísértem, így voltak információim. Azóta pedig megnéztem a csapat több tavalyi mérkőzését is videón, és meg kell mondanom, tetszett, amit láttam. Úgy gondolom, hogy jó csapathoz szerződtem, minden adva van a magas színvonalú munkához” – vázolta terveit a mester.

Több támogatóval is arany fokozatú szponzori szerződést kötött a klubvezetés. Örvendetes hír, hogy a Volán utánpótlásgárdája is indul a Borsodi Ligában, méghozzá két ősfehérvári hokis irányításával. A Fehérvári Ördögök kispadján már kipróbálhatta magát hat évvel ezelőtt Kóger István, és Fekti István is évek óta a fiatalok trénereként dolgozik.
Legfrissebb hírek

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
18 perce

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
1 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
1 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
2 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
2 órája