Sztrájkveszély miatt zárva

D. L.D. L.
2006.06.26. 02:21
Címkék
Az eredeti tervek szerint a DVTK labdarúgói június 26-án kezdték volna meg a felkészülést, ám hétfőn mégsem lát munkához a gárda. Két diósgyőri szurkolói csoport ugyanis úgy döntött: figyelemfelkeltő összejövetelt szervez hétfő délután fél 6-ra. A drukkerek azért akarnak demonstrálni, mert a klub nem tudta megtartani Veréb György kapusedzőt. Céljuk, jelezzék a vezetőségnek: tiszteljék jobban a Diósgyőrt, az egyesület múltját, hagyományait és régi labdarúgóit. Az egykori kiváló kapus ugyanis emblematikus figurája a miskolci labdarúgásnak, szeretik, tisztelik, elismerik eredményeit. A drukkerek nem akarnak beleszólni a szakmai munkába, de a véleményüknek hangot adnak.

Amint napvilágot látott az információ a szervezkedésről, a DVTK elöljárói úgy döntöttek, a csapat hétfőn nem kezdi meg a felkészülést. Egyébként a kezdésnél az újonnan szerződtetett spanyol tréner sem lett volna jelen, ugyanis Yago Aguilár Azón ügyes-bajos dolgait intézi Barcelonában, s a jövő hét vége előtt képtelen elszabadulni. Apróságnak tűnő momentum, hogy az edző mind ez idáig még nem írta alá szerződését. Megoldódott viszont a DVTK és az Újpest FC közötti huzavona. Tisza Tibor a téli felkészülési időszakban igazolt a lila-fehérekhez, akik 25 millió forintért vásárolták meg az utánpótlás-válogatott támadót. A fővárosiak a pénz felét azonnal kifizették, a másik részt pedig öt hónap alatt törlesztették. Sallói István ügyvezető az elmúlt hét közepén Újpesten tárgyalt, és a felek pontot tettek az ügyre.
Legfrissebb hírek

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupán

Tenisz
6 perce

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
33 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
1 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
1 órája

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 órája

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája

Női Eurokupa: a hajrára fordulva még mindig vezetnek két góllal a norvégok

Kézilabda
1 órája