Váltás a sport irányításában

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
2006.06.30. 00:57
Címkék
Hivatalosan is új helyre tagozódik be a magyar sport az állami döntéshozatali rendszerben. Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a tárcán belül a sportügyekért felelős szakállamtitkári feladatokat Elbert Gábor (képünkön) látja el. Ezzel megszűnt a Nemzeti Sporthivatal, amelynek élén az athéni játékok óta címzetes államtitkári minőségben az egykori olimpiai bajnok Ábrahám Attila állt. Emlékezetes: az Orbán-kormány önálló minisztériumot hozott létre az ágazat irányítására, amivel a magyar sport régi álma vált valóra. A kormányváltást követően egy ideig még működött az ISM, ám éppen a minisztériumot legutoljára irányító Gyurcsány Ferenc úgy döntött: nincs szükség külön sportminisztériumra, az ágazatot a továbbiakban Nemzeti Sporthivatal irányította. A hivatal felett a felügyeletet a belügyminiszter gyakorolta.S íme most az újabb változás, részeként az áprilisi parlamenti választásokat követő kormányzati átszervezési hullámnak.Az biztos, hogy egy szakállamtitkárság jóval kevésbé terheli meg a központi költségvetést, mint egy sportügyekkel foglalkozó önálló tárca vagy akár egy hivatal. Más kérdés, hogy a mozogni vágyók, a tömeg- és élsportolók nem túl vidám helyzetén a legújabb hivatali besorolás után hogyan lehet javítani? A válasz leghamarabb jövő hétfőn érkezhet, akkor teszi le a hivatali esküt Elbert Gábor, aki a 2003-ban alakult Nemzeti Sportszövetségben kezdettől fogva viselt főtitkári tisztségét cserélte fel a sportügyekkel foglalkozó szakállamtitkári beosztásra. Elbert Gábort megkerestük, de az esküje előtt nem kívánt nyilatkozni.
Legfrissebb hírek

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
10 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
32 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
34 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
56 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája