Nem a foci, a boksz szakértője

„Madár” komoly hírnévnek örvend német profiboksz-körökben, ő a „Tiger-Bezwinger-Bezwinger”, vagyis a legendás Dariusz Michalczewskit világbajnoki trónjáról letaszító Julio César González legyőzője.

A 32 éves magyar klasszis legközelebb az ugyancsak universumos Thomas Ulrichhal mérkőzik meg az észak-rajna-vesztfáliai Oberhausenben, a König-Pilsener-Arenában. Ritkaság az ilyesfajta leosztás a sportágban, de Zsoltot a legkevésbé sem zavarja, hogy hazai bokszolóval kell összecsapnia. Úgy véli, élete legnehezebb meccsein már túl van…

– Kitalálhatom, melyek voltak azok? Nyilván a két, Hugo Hernán Garay elleni címvédés…
– Szerintem aki látta azt a két mérkőzést, tudja, az argentin srácnál keményebb ellenfelet aligha kaphatok. Az első, többségi pontozással megnyert meccs után már tudtam, hogy a második maga lesz a pokol, s úgy is történt. Garay elnyűhetetlen volt, csak jött előre, de valahogy túléltem. Nem tudom elképzelni, hogy létezik nála keményebb bokszoló.
– Ulrichtól mire számít?
– Jobb vagyok nála, le kell győznöm. Nem kezdő már, volt Európa-bajnok, ha megverne, végképp elfogadtatná magát a német közönséggel. Nem vitás: ez a mostani lesz karrierem eddigi legjelentősebb címvédése.

– Egy istállóban versenyeznek, Ulrichot mégsem látom az edzőteremben…
– Ő Berlinben készül, Torsten Schmitz edző vezetésével.
– Nem tart attól, hogy az Universum menedzsmentje majd a hazai versenyzőt favorizálja?
– Ilyen nincs a bokszban, legalábbis remélem, hogy nincs. Ha jobb vagyok a ringben, úgysem számít, ki kinek rokonszenvesebb. Őszintén mondom, teljesen nyugodt vagyok, mindenesetre sokkal nyugodtabb, mint a Garay-meccsek előtt. Világbajnoki címmeccsen csak a győzelem a megfelelő eredmény, a vereség megmagyarázhatatlan, elfogadhatatlan.

– Az imént beszéltem mesterével, Fritz Sdunekkel, aki azt mondta, kirobbanó formában van, alig 81 kilós, kettővel van a mérlegelési súlya fölött. Minden rendben?
– Úgy tűnik. Nyolchetes a felkészülésem, volt benne egy kéthetes, zinnowitzi „kiképzés”, ahol Balzsay Karcsi is velünk dolgozott.
– Tényleg, elképzelhetetlen, hogy egymás ellen bokszoljanak?
– Egyelőre mindenképpen. Karcsi ugyanis súlyosan megsérült Zinnowitzban, porckorongsérve lett egy rossz mozdulattól, hosszú hetekre kidőlt a sorból szegény.

– Elkezdődött már a kesztyűzés?
– Istenigazából még nem, de jövő héten már szpáringolok váltott ellenfelekkel, közöttük Juan Nelongo Pérezzel.
– Azzal a Pérezzel, akit három éve Szegeden megvert?
– Azzal bizony. S közben figyeltem a futball-világbajnokság eseményeit is.

– Tudjuk, a braziloknak szurkolt…
– Rossz lóra tettem. Aztán azt mondtam magamban, ha a németek megverik az argentinokat, világbajnokok lesznek.
– Megverték őket, ha csak hosszabbításban is, aztán…
– A németek kikaptak az olaszoktól. Úgy látszik, a bokszhoz jobban értek, mint a labdarúgáshoz…

– Régen bokszolt már Magyarországon, 2004 szeptemberében a Kisstadionban, Alejandro Lacatus ellen. Mikor láthatjuk legközelebb otthon?
– Nem lehetetlen, hogy még az idén. Habár a kisfiam megszületéséig már semmiképpen sem lépnék újra szorítóba. Most Klaudia húgom van nálunk látogatóban, néha az édesanyám is kijön, ezért is nem akartam egyik világbajnoki futballmeccsre se kimenni az AOL Arenába.
– Nem vonja el a figyelmét a felkészülésről a reményteljes várakozás?
– Folyton a fiam születése jár a fejemben. Ez lesz életem legnagyobb, legnagyszerűbb eseménye, mondhatni, fénypontja. Mégsem mondhatnám, hogy mindez a felkészülés rovására menne. Ha az ember gyermeke születésére vár – még akkor is, ha apaként –, kegyelmi állapotban van. Úgy érzi, minden sikerülhet neki…