Elküldték a gólkirályt

K. I.K. I.
2006.08.04. 00:36
Címkék
Egyelőre nem tudni, hol folytatja pályafutását Rajczi Péter. Az Újpest támadója korábban már volt a dán Bröndbynél próbajátékon, ezen kívül állítólag több lehetősége is van, sőt úgy tudni, vasárnap a Győr ellen állítólag az ukrán sztárcsapat, a Dinamo Kijev megfigyelői is Budapestre jönnének megnézni, mit is tud a támadó. Ám a kijevieknek teljesen felesleges utazniuk, mert Rajczi Péter nem szerepel a mérkőzésen: az újpesti vezetők csütörtökön úgy döntöttek, hogy a támadó addig nem készülhet az első kerettel, amíg nem dönti el, hol folytatja a jövőben.

„Egyelőre semmi újról nem tudok beszámolni – kezdte a gólkirály. – Ugyanott tartok, mint eddig, úgy látom, csak a jövő héten dől el a sorsom. A vezetők eddig türelmesek voltak velem, amiért köszönettel tartozom. Megértem és elfogadom a döntésüket. Sajnos azonban egyelőre valóban nem tudom, hogy mi lesz velem. Szívesen maradnék Újpesten, hiszen jó körülmények közt készülhetek, jól érzem magam a csapatnál, de szeretnék tovább fejlődni, és úgy érzem, ehhez mindenképpen tovább kell lépnem.”

Jelenleg tehát minden bizonytalan, de Rajczi Péter korábban azt nyilatkozta, hogy egy magánéleti probléma is közrejátszhat abban, ha Újpesten marad. Emellett persze meghallgat minden ajánlatot, de ezen a héten már nem születik döntés az átigazolásáról. A támadónak 2007 júniusáig van szerződése Újpesten, de egy kitétel szerint, amennyiben augusztus 31-ig talál magának csapatot külföldön, akkor távozhat.

„Sok lehetőségem van – mondta Rajczi Péter. – Persze az még számomra is titok, hogy ebből megvalósul-e valamelyik is. A külföldi ajánlatokból csak az biztos, amelyen már ott a pecsét és az aláírás.”
Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Hollandia–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
55 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó 0–0

Foci vb 2026
1 órája

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
1 órája

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
1 órája

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
1 órája

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
2 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik