Bölöni Lászlóék első pontja

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2006.08.21. 02:06
Címkék
Bölöni László javulást vár csapatától
Bölöni László javulást vár csapatától
Bölöni László javulást vár csapatától
Bölöni László javulást vár csapatától
Bölöni László javulást vár csapatától
Bölöni László javulást vár csapatától
Előző csapatához, a Rennes-hez látogatott jelenlegi együttesével, a Monacóval a francia bajnokság harmadik fordulójában Bölöni László. A hercegségbeli gárda jól kezdte a találkozót, a nyáron igazolt Jan Koller első franciaországi góljával már a 12. percben megszerezte a vezetést. A Rennes azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és a hajrában siker kísérte erőfeszítéseiket, Jimmy Briand révén a 85. percben egyenlített a végig mezőnyfölényben lévő hazai gárda.

Bölöni László így nyilatkozott a mérkőzés után: „Nagyon érdekes helyzetben voltam, hiszen az előző csapatom ellen kellett felkészítenem a játékosaimat. Köszönöm szépen a rennes-i közönségnek, hogy korrektül viselkedtek velem ebben a szituációban. Összességében elégedett vagyok a megszerzett ponttal, a döntetlen igazságos eredmény. Bár nem játszottunk sok hibával, még javulnia kell a teljesítményünknek. Remélem, hogy a sérültekkel és az eltitottakkal kiegészülve gyorsan felszállóágba kerülünk majd.”

A hét vége híre a francia bajnokságban, hogy a zsinórban ötszörös bajnok Olympique Lyon – amely lapzártánk után játszott rangadót a nagy rivális Bordeaux-val – mali védekező középpályását, Mahamadou Diarrát 26 millió euróért (7 milliárd forint) szerződtette a spanyol Real Madrid.

Egyik magyar játékos sem lépett pályára a fordulóban: a Vadócz Krisztián nélkül felálló Auxerre hazai pályán szenvedett súlyos vereséget a Marseille-től, míg a Rudolf Gergelyt nélkülöző Nancy egy góllal kapott ki Saint-Etienne-ben.

LIGUE 1, 3. forduló
Auxerre–Olympique Marseille 0–3 (Ribéry 45., Maoulida 49., Pagis 69.)
Le Mans–Valenciennes 3–2 (Romaric 36., Samassa 52., I. Bangoura 79., ill. Savidan 9., 26.)
Lens–Lorient 1–1 (Dindane 41., ill. Jallet 71.)
Nantes–Troyes 1–1 (Kouassi 4. – öngól, ill. Guillon 63. – öngól)
Paris Saint-Germain–Lille 1–0 (Pauleta 58.)
Rennes–Monaco 1–1 (Briand 85., ill. Koller 12.)
St. Etienne–Nancy 1–0 (Ilan 63.)
Sedan–Sochaux 1–1 (Lachor 87. ill. Quercia 15.)
Toulouse–Nice 1–0 (Mathieu 44.)

Az élcsoport: 1. Marseille 7 pont (5–0), 2. Le Mans 7 (6–4), 3. Lille 6 (6–2), 4. Bordeaux 6 (3–0, 2 mérk.), 5. Nancy 6 (4–2), 6. St. Etienne 6 (4–3)
Legfrissebb hírek

„A győzelmet nem lehet megunni, igazi mámor” – interjú Losonczi Dáviddal

Képes Sport
39 perce

Marokkó házigazdaként nagy favorit – kezdődik az Afrikai Nemzetek Kupája

Minden más foci
47 perce

Milánó 2026: a FIS elnöke aggódik a livignói helyszín miatt

Téli sportok
55 perce

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
1 órája

Gilding meglepődött, Van Duijvenbode elnézte az időt

Egyéb egyéni
1 órája

A gól és a győzelem lenne Bíró Bence igazi karácsonyi ajándéka

Labdarúgó NB I
1 órája

Kyrgios tíz hónap után Brisbane-ben tér vissza

Tenisz
1 órája

A Kazincbarcikánál pontosan tudják, az újpestieknek most bizonyítaniuk kell

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik