A védők réme: Sergej Barbarez

„Elégedett vagyok az eredménnyel – nyilatkozta a hazatérést követően a Hajduk Split korábbi bálványa. – Fontos, hogy jelentős különbséggel, sokgólos mérkőzésen múltuk felül Máltát, ennek köszönhetően a valódi riválisaink komolyan vesznek majd bennünket. A második félidőben néhány futballistám nem pörgött maximális fordulatszámon, ami picit bosszant, mert ténylegesen padlóra küldhettük volna az ellenfelet.”

A mosolyogtató, atyáskodó feddés legkevésbé a két szélsőnek szólt: a spliti duó, Mladen Bartolovic és Mirko Hrgovic megállítása lehetetlen küldetésnek bizonyult máltai szemszögből, előbbi tökéletes „szállítóként”, utóbbi kíméletlen befejezőcsatárként fakasztott mosolyt a közvetlensége, lazasága miatt is kedvelt kapitányból.
„Milyen is lehetne a hangulat a táborban, persze hogy remek, és végtelenül optimisták is vagyunk – folytatta a megszakított gondolatmenetet Blaz Sliskovic. – A taktikát illetően egyelőre nem határoztam, előbb meg kell néznem a magyarok legutóbbi meccseinek felvételeit, és meg kell hallgatnom megfigyelőink beszámolóit.

Őszintén meglepett a norvégok könnyed budapesti győzelme, amely rövid távon ugyan a mi malmunkra hajtja a vizet, hiszen a magyarok alighanem elbizonytalanodva, a súlyos vereségtől még kábán érkeznek Zenicára, de én annak örülnék, ha minél több döntetlen születne a csoportban. A remikkel a riválisaink gyakorlatilag két-két pontot elveszítenek.”

Az udvarias, kötelező óvatosságot egy kívülálló, a szarajevói Zeljeznicar játékosa, Admir Vladavic képviseli a csapatban: a támadó kezdő lett volna Máltán, ám sérülése miatt a mieink ellen sem léphet pályára.

„Rendben, öt gólt lőttünk idegenben, de ezért a magyarok elleni fellépés előtt nem eshetünk túlzásokba, és eufóriára sincs egyelőre okunk: a magyar válogatott nem rossz csapat, összehasonlíthatatlanul nehezebb dolgunk lesz, mint Máltával volt – bókolt Admir Vladavic, kidomborítva a csapatkapitány Sergej Barbarez kiemelkedő szerepét a válogatott előadásainak minősége kapcsán. – Amint Sergej Barbarezt lecsérelte a kapitány, máris döcögött a szekér, még Máltán is...”

A Leverkusen hercege, Sergej Barbarez vitán felül a bosnyák gárda kulcsfigurája, ráadásul – a klasszisokra ez nem mindig jellemző – alázatos fajta, azt sem veszi zokon, ha a kapitány alkalmanként a védelem közepére vezényli. Ennél a pontnál aligha veri ki a biztosítékot Blaz Sliskovic egyik gyakran idézett, bár a valóságban elvileg soha el nem hangzott mondata, miszerint a mester, ha tehetné, szíve szerint tizenegy Barbarezt állítana csatasorba.

Elnézve a magyar védők formáját, Zenicán azt az egyet is bajos lesz feltartóztatni.