Pólósok itt, ott, mindenütt

Belgrád hangulatos város, lüktet benne az élet, a belvárosi pezsgés éjjel egy óra tájban kezd alábbhagyni. Még hétköznap is nehezen hal el a nyüzsgés a vendéglátóhelyeken, de sorban állnak az emberek a gyorsétkeket kínáló rengeteg kis pavilon előtt is. A pizzán kívül a kalóriadús szerb ínyencségek a nyerők, hovatovább mi is mérgezést kapunk a sok, faszénen sült ilyen-olyan hús- és kolbászfélétől. Az épületek (van jó néhány felújítatlan a hét éve bombatalálatot kapó építmények között, ezek szomorúságot sugároznak) és a gépkocsipark állapota ugyan nem vetekszik Budapestével, de egyáltalán nem zavaró, most nem a külső számít.

Az úton-útfélen szembejövő reklámtáblák, plakátok jelzik, hogy vízilabda Európa-bajnokságot rendeznek, az viszont nem biztos, hogy a szinte minden sarkon ott posztoló rendőrök látványa ennek tudható be. A hazai pólósokat hasonló rajongás veszi körül, mint otthon a magyar olimpiai bajnokokat, a legnépszerűbb Alekszandar Sapics, aki a főszponzor Aqua Viva óriási hűtőszekrényeit reklámozó plakátjáról néz vissza. Felül a felirat: „Többre képesek!” Alul: „Legjobbak a vízben.”

Majd meglátjuk vasárnap.

A gólzsák fotója a Men’s Health című elitmagazin címlapján is ott virít. A szerbek kulcsemberei általában jó reklámhordozók, így például Alekszandar Csirics biztosítót, Sapics egy márkás lábbelit, Danilo Ikodinovics fehérneműt reklámoz, régebben Dejan Szaviccsal népszerűsítették az egyik világhírű divatcég termékeit. A vízilabda a csúcson van Szerbiában, a labdarúgással mégsem versenyezhet. A lerobbant Zastavát vezető, a záróvonalon és a piroson egyszerre könnyedén átguruló taxis például még a kosárlabdát sem kedveli, neki csak a labdarúgás létezik. Megjegyzi, hogy a magyarok nagyon jók a sportban, de a labda lábbal járatása valahogy nem megy nekik. Nem hagyjuk annyiban, gyorsan megvédjük Dárdai Pálékat, emlékeztetve a bosnyákok ellen idegenben aratott 3–1-es sikerre. A sofőr egyébként csak egy meccset látott az Eb-n, a szerb– spanyolt nézte meg a televízióban.

Két húsz év körüli, sörözgető fiatalembert is megszólítunk, lázban égnek-e már, ahogy közeledik a finálé.

„Csak tévén nézzük az Európa-bajnokságot, sokat dolgozunk, nem nagyon érünk rá kimenni” – mondja egyikük, és hozzáteszi, hogy náluk a foci viszi a prímet, utána következik a kosárlabda, majd jöhet a vízilabda. A döntőre nem mer tippelni, annyit mond, egy-két gól dönthet valamelyik csapat javára. Társa, mint kiderült, óbecsei, szemtanúja volt a Kásás Zoltán irányította Becsej Bajnokok Ligája-menetelésének 2000-ben. Abban a gárdában pólózott Sapics és Csirics, a magyarok közül Vincze Balázs és Tóth László. A következő évben Biros Péter és Molnár Tamás erősítette az óbecseieket, de akkor kikapott a Dubrovniktól a fináléban.

„A magyarok biztosan vissza akarnak vágni a kétezer-egyes budapesti Európa-bajnokság miatt” – mondja ismét a másik, noha akkor csak a csoportmeccsen akadtunk össze (5–8) a szerbekkel. Viszont tény, mi harmadikok lettünk, Sapicsék pedig megnyerték a tornát.

A Tasmajdan uszodában jóval szigorúbb volt az ellenőrzés, mint korábban, aki látni akarta a két találkozót, sietnie kellett. Tudniillik este hat órakor lezárták a kapukat, utána már nem mehettek be a „Kőbányába” a nézők.

A tasmajdan ugyanis kőbányát jelent. Igaz, nem szerbül – törökül. ---- V ---- &