Egy futballista, két szerződés

K. K.K. K.
2006.12.10. 01:21
Címkék
A Hivatásos Labadrúgó-szövetség (HLSZ) irodájában folyamatosan csörög a telefon. Futballisták emelik fel a kagylót, hívják a Horváth Gábor irányította szervezetet, s kérnek tanácsot. Félreértés ne essék, nem azt kérdezik, hogyan lőhetnének pontosabban, miként szerelhetnének hatékonyabban. Abban kérnek segítséget, hogyan érhetnék el a klubvezetőknél, hogy kifizessék a tartozásokat. És bár több egyesület tagadja, hogy a csapat játékosai nem kapják meg időben a fizetésüket, a székesfehérvári botrány bizonyítja, akad egyesület a magyar első osztályban, amely nem képes idejében utalni.

„Ezek a problémák abból adódnak, hogy a klubok kettős szerződést kötnek a labdarúgókkal – mondta lapunknak Horváth Gábor, a HLSZ főtitkára. – A munkaviszony miatt kell egy „normális” kontraktus, ám ezen felül egy általában külsős marketing cég is aláírat egy szerződést a labdarúgóval, vagy annak vállalkozásával. Az előbbit mutatja be a szezon előtt az MLSZ-nek a klub, és mivel ez körülbelül a minimálbérről szól, nem vállal túl nagy kockázatot az egyesületet, amikor kijelenti, hogy az egész évad során képes kifizetni a futballistának a járandóságokat. A reklámjogokkal kapcsolatos igazolást viszont nem veszi figyelembe a szövetség, amikor kiadja a licencet, s elfogadja a nevezést. Természetesen ebben a szeződésben jóval nagyobb összeg szerepel, mint amit a munkaviszony miatt kötnek a labdarúgókkal. Hozzáteszem, a sporttörvény teljesen jogosnak fogadja el ezt az eljárást.”

Az már nem szimpatikus, hogy míg a klubvezetők a kisebb pénzről szóló szerződésben foglaltakat betartják, a reklámjogokkal kapcsolatos összeget sokszor nem utalják át pontosan. A HLSZ azonban mindent megtesz, hogy az efféle kínos ügyek megoldódjanak.

„A rutin azért mellettünk szól – folytatja a vezető. – Tizenöt éve próbáljuk megoldani az ehhez hasonló helyzeteket, de persze csak akkor sikerülhet elsimítani a problémákat, ha mindkét oldal kompromisszumképes. Ahhoz viszont, hogy végleg elfelejthessük a játékos-klub közötti gondokat, egy új konstrukcióra van szükség.”

Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
10 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
36 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
51 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája