Káté Gyuláé maradt a trón

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
2006.12.10. 01:21
Címkék
Az országos bajnokság slágerdöntőjében nem született meglepetés: kisváltósúlyban a világbajnoki és kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes Káté Gyula nagy fölénnyel verte meg a junior-vb-aranyérmes Bacskai Balázst.
Káté Gyula fölényesen gyôzött
Káté Gyula fölényesen gyôzött
Káté Gyula fölényesen gyôzött
Káté Gyula fölényesen gyôzött
Káté Gyula fölényesen gyôzött
Káté Gyula fölényesen gyôzött

Kevés országban találnánk annyi klasszis 64 kilós ökölvívót, mint nálunk, s még közülük is kiemelkedik a sokszoros felnőtt-világversenyes bronzérmes, Káté Gyula és a három hónappal ezelőtti agadiri junior-vb aranyérmese, Bacskai Balázs. Kettejük döntőbeli összecsapásán az MTK 24 éves „energiabombája” mind a négy menetben irányította a küzdelmet. „Bendzsi” láthatóan nem találta Káté harcmodorának ellenszerét, bizonytalan volt, míg a rutinos címvédő iszonyatos becsvággyal űzte-hajtotta fiatal trónkövetelőjét. Még akkor sem lazított, amikor már behozhatatlan előnnyel vezetett, látnivaló volt, hogy minden kétséget el akar oszlatni arról, hogy ki a súlycsoport legjobbja. El is oszlatta, 26:8-as pontkülönbséggel győzött, fölényét még az ellenpártnak is el kellett ismernie.

Harcsa Norbertnek 69 kilóban sikerült a trónfosztás, a Vasas 19 éves, junior Eb-ezüstérmes reménységének. Az uniós Európa-bajnok Szili István csak a meccs utolsó percében bokszolt tudásához méltóan, de a hajrá túlságosan későinek bizonyult, s Harcsa – népes családja és fanatikus édesapja nagy örömére – 21:14-es pontozással, abszolút megérdemelten győzött.

83. FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, BAJA
Döntők. 48 kg:
Szalai Gergely (Vasas-Rica Hungária)–Ungvári István (Hajdúsámsoni Harangi Imre SE) p. gy. (30:10). 51 kg: Bedák Pál (Kispest)–Lakatos Krisztián (PVSK) f. a. a 2. m.-ben. 54 kg: Kalucza Norbert (DVSC)–Oltványi Dávid (PVSK) p. gy. (19:12). 57 kg: Kemény János (Haladás VSE)–Ráth Miklós (Vasas-R. H.) p. gy. (22:12). 60 kg: Varga Miklós (Hajdúsámson H. I. SE)–Tóth László (Soproni Boksz Club) p. gy. (39:12). 64 kg: Káté Gyula (MTK)–Bacskai Balázs (Vasas-R. H.) p. gy. (26:8). 69 kg: Harcsa Norbert (Vasas-R. H.)–Szili István (Kőszeg) p. gy. (21:14). 75 kg: Nagy András (Vasas-R. H.)–Kelemen Balázs (Győri Gladiátor) p. gy. (26:11). 81 kg: Szűcs István (Vasas-R. H.)–Szellő Imre (KSC) p. gy. (12:11). 91 kg: Darmos József (Vasas-R. H.)–Fodor Péter (Füzesy Boksz Club) p. gy. (22:6). +91 kg: Kurtucz Csaba (Nyíregyháza)–Bouquet Bence (Vasas-R. H.) f. a. a 3. m.-ben
Legfrissebb hírek

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
5 perce

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
6 perce

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
8 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
9 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
45 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája