„Eddig még sohasem voltam padlón”

Talán a nyolcvanas években Lévai István és Somodi Ferenc nehézsúlyú párharcát előzte meg akkora felhajtás, mint az idei országos ökölvívó-bajnokságon a 64 kilós súlycsoport csúcsrangadóját Káté Gyula és Bacskai Balázs között.

A bajai országos bajnokság döntői előtt elhangzottak olyan edzői vélemények – és még csak nem is Bacskai Imrétől, Bacskai Balázs édesapjától –, amelyek szerint megérett az idő az őrségváltásra, a szeptemberi agadiri junior-világbajnokság 18 éves aranyérmese már most jobb bokszoló a 24 éves, felnőtt-világbajnoki és kétszeres Eb-bronzérmes Káté Gyulánál.

Aztán a döntő biztos Káté-győzelmet hozott (26:8), a korona az MTK sportolójának fején maradt.

– Nem zavarta a felturbózott várakozás?
– Nem, mert tudom – és ez kiváltképp érvényes az ökölvívásra –, hogy a sport a szórakoztatóipar része, s ahhoz, hogy eladható legyen a termék, szükség van a jó marketingre – mondta Káté Gyula.

– Azért nyilván tudatában volt annak, hogy a Bacskai elleni meccse több szimpla bajnoki döntőnél.
– Persze, habár a pályafutásom eddig másból sem állt, mint az ügyeletes zsenik támadásának visszaveréséből. Előbb volt a két Dudás – Norbert, majd Tibor –, aztán most Bacskai „Bendzsi”. Persze hallottam, hogy Bacskai remekül szerepelt Agadirban, azt is tudtam, hogy a rohamozós stílusról átállt a második szándékú támadásokra, ezért edzőmmel, Drexler Gézával elhatároztuk, hogy egy kis meglepetést készítünk elő neki.

– Mi volt az?
– Lényegében az ő stílusában bokszoltam, nem a tőlem korábban megszokott, monoton, nyomulós harcmodorban. Úgy láttam, ez meglepte, nem nagyon találta a ritmust.

– Azért az kár, hogy nem jut más súlycsoportokba a hatvannégy kiló magyar klasszisaiból.
– Semmi közöm hozzá, hogy Bendzsi melyik súlycsoportban képzeli el a jövőjét, még csak tizennyolc éves. Utóbb felmehet a hatvankilencbe...

– Amikor kétezer-háromban, Bangkokban vébébronzérmet szerzett – még a hatvan kilóban –, azt hittem, meg sem áll a világ- és olimpiai bajnoki címig. Aztán…
– Nekem még mindig ez a tervem. Talán jövőre, a moszkvai vébén... Sokan azt mondják, nem elég pontosak az ütéseim, amiben lehet is valami. Mert az erővel és az állóképességgel nincs baj. Eddig még sohasem voltam padlón, számolni is csak egyszer számoltak rám, még ifikoromban. Az ellenfelekre – szerencsére – annál többször.