Vétek megint vétkezett?

FEKETE LÁSZLÓFEKETE LÁSZLÓ
2006.12.21. 01:52
Címkék
A 13. forduló nyitó meccsén már az első negyedben óriási csata alakult ki, tíz perc játék után döntetlen volt az állás. A folytatásban legeredményesebb játékosa, a szlovák Bronislava Borovicková vezérletével növelte nehezen megszerzett előnyét a Seat-Foton-Győr.
Az esztendő utolsó bajnokija előtt három helyezés és két pont választotta el egymástól a két együttest, így érthető, hogy az ellenfelét a tabellán is üldöző Szekszárd a harmadik játékrészben kettőzött erővel és elszántsággal eredt riválisa nyomába. A harmadik után a negyedik periódust is megnyerte a házigazda, mégsem járt sikerrel, a papírformát érvényesítve nyert a Győr, amiért a Tolna megyeiek Vétek Frigyes játékvezetőt hibáztatják!

Néhány nappal korábban Király Sándor, a Kecskemét edzője is bosszúsan említette a sípmester nevét, úgy tűnik, a bíró személye körüli indulatok a szeretet ünnepe közeledtével sem csitulnak.
Pedig ilyenkor elvileg minden vétek bocsánatot nyer…

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
ATOMERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD - SEAT-FOTON-GYŐR 74–82
(16–16, 17–31, 15–12, 26–23)

Szekszárd, 300 néző. V: Vétek, Farkas G.
SZEKSZÁRD: BUKOVSZKI 15/9, Hofmann 5, Szentkirályi 5/3, LÓDI 20/3, Varda 11. Cs: TAMÁS 18/6, Balogh, Tamis. Edző: Ujhelyi Gábor
GYŐR: BOROVICKOVÁ 24/15, KONCZ J. 12/3, Tóth Zs. 10, Antolovics 2, Varga R. 10. Cs: FARKAS 13, Orsó 2, Somogyi N. 7, Szalay 2. Edző: Gálos László
Az eredmény alakulása. 5. p.: 12–8. 15. p.: 25–34. 25. p.: 41–50. 35. p.: 62–69
Kipontozódott: Bukovszki (39. p.)

Mestermérleg
Ujhelyi Gábor:
– Sok dologban nem értek egyet Király Sándor kollégámmal, ám Vétek játékvezetővel kapcsolatban maximálisan igaza van. Szívből gratulálok a győrieknek.
Gálos László: – Könnyed sikerek után iszapbirkózásban is sikeresek tudtunk lenni. Kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek.
Legfrissebb hírek

Videó: a passz, a levétel, a lövés – senkit sem lep meg, de Messi megint betalált

Foci vb 2026
24 perce

Folytatódik a mérkőzés

Foci vb 2026
30 perce

Nem vicc: Kylian Mbappét nézték az egyiptomiak a tizenegyespárbaj előtt – videó

Foci vb 2026
44 perce

Messi góljával vezet a címvédő a szünetben

Foci vb 2026
49 perce

Messi góljával megszerezte a vezetést Argentína

Foci vb 2026
1 órája

Szalah elárulta: az utolsó percben döntött a Panenka mellett

Foci vb 2026
1 órája

Az ausztrál játékvezető dirigálja a mexikói–angol nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött az Argentína–Zöld-foki-szigetek mérkőzés

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik