„Megálmodtam valamit, és teljesíteni tudtam”

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2006.12.28. 00:08
Címkék
Nem akármilyen félévet tudhat maga mögött Tőzsér Dániel. A 21 éves játékos a gyors beilleszkedést követően stabil tagja lett az AEK Athén kezdőcsapatának, sőt a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott. Tőzsér Dániel az itthon töltött karácsonyi ünnepeket követően szerdán utazott vissza Görögországba.
Tôzsér Dániel (középen) nagy kedvenc lett Athénban
Tôzsér Dániel (középen) nagy kedvenc lett Athénban
Tôzsér Dániel (középen) nagy kedvenc lett Athénban
Tôzsér Dániel (középen) nagy kedvenc lett Athénban
Tôzsér Dániel (középen) nagy kedvenc lett Athénban
Tôzsér Dániel (középen) nagy kedvenc lett Athénban

– Túl van már az útlevél-ellenőrzésen?
– Nemrég szállt le a repülőgép, éppen most pakolok be a taxiba – mondta kissé lihegő hangon Tőzsér Dániel.

– Nem ismerte fel önt a határőr?
– Most nem, de volt már rá példa. Legutóbb, amikor hazafelé utaztam, akkor az egyik határőr széles mosoly kíséretében elém dugott egy papírcetlit, amelyre autogramot kellett adnom. Aztán örömében meg sem nézte az útlevelemet.

– Szívesen ment vissza, vagy maradt volna még néhány napot itthon?
– Mindössze nyolc napot tölthettem otthon, és bevallom, jó lett volna még kicsit maradni. Nagyszerű volt újra együtt lenni a családdal. A görög bajnokságban azonban nincs megállás, január hatodikán már mérkőzést játszunk.

– Az AEK Athén honlapjának nyitóoldalán a görög, az angol és az olasz mellett magyarul is felvillan a boldog új évet mondat. Öntől tudták meg, hogyan kell írni?
– A szezonzáró vacsorán kérdezték meg tőlem. Azóta még nem néztem a honlapot, de kedves gesztus volt az oldal szerkesztőitől, és örülök neki, hogy rajtam keresztül magyarul is boldog új évet kívánnak a szurkolóknak.

– Ha egy mondatban kellene összefoglalnia, akkor mit mondana: mi történt önnel az elmúlt fél évben?
– Megálmodtam valamit, és teljesíteni tudtam.

– Pedig sokan féltették, mondván, az AEK túlságosan nagy csapat az ön számára, úgysem fog játszani…
– Én ezzel egyáltalán nem foglalkoztam. Inkább azzal törődtem, hogy maximálisan bízzak magamban, és kellő önbizalommal menjek ki az edzésekre és mérkőzésekre. Amikor Görögországba szerződtem, azt kívántam, hogy legyek stabil tagja a kezdőcsapatnak, és ezt mostanra sikerült is elérnem. Nem mondom, hogy amikor idekerültem, ne lettek volna nehéz pillanataim, de a beilleszkedést követően egyre jobban éreztem magam az öltözőben és a pályán egyaránt. Azt hiszem, nem okoztam csalódást az AEK-nél.

– Az elmúlt év legjobb pillanata?
– Amikor aláírtam a szerződésem az AEK-hoz. Azt a pillanatot sosem felejtem el.

– A legrosszabb?
– Hú, ez sajnos több volt egy pillanatnál. A Ferencváros körül kialakult helyzet engem is nagyon megviselt. El sem tudom mondani, mennyire rossz volt úgy edzésre járni, hogy minden bizonytalan volt körülöttem.

– Újévi fogadalom lesz?
– Nem vagyok fogadkozós típus.

– Akkor vágy?
– Az már inkább. Szeretnék továbbra is stabil kezdő lenni, s ha lehet, egyre jobban kiemelkedni a csapatból. Ez lenne a következő lépcsőfok a számomra.

– Mikor lesz az első edzés?
– Csütörtökön. A pihenő ezzel lezárult számomra. De legalább nem lesz túl nehéz visszazökkenni, hiszen gyakorlatilag le sem álltam. ---- G ----
Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
7 perce

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
30 perce

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
32 perce

Sinner Pekingben sem indul, tovább húzódik a sérülése

Tenisz
33 perce

Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz

Német labdarúgás
41 perce

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
1 órája

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
1 órája

MotoGP: Buenos Aires került a Balaton Park Circuit helyére

Egyéb autó-motor
1 órája