Történelmi óévbúcsúztató

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
Vágólapra másolva!
2006.12.30. 01:11
Címkék
A Zalaegerszegi Titánok csapata már december 28-án kora délután nekivágott annak a csaknem 900 kilométeres autóbuszútnak, amelynek végállomása a gyergyószentmiklósi Progym-csarnok játéktere.
Vargyas László (balra) volt az egyik megálmodója a gyergyói meccsnek
Vargyas László (balra) volt az egyik megálmodója a gyergyói meccsnek
Mickolczi Attila
Vargyas László (balra) volt az egyik megálmodója a gyergyói meccsnek
Vargyas László (balra) volt az egyik megálmodója a gyergyói meccsnek
Vargyas László (balra) volt az egyik megálmodója a gyergyói meccsnek
Mickolczi Attila
Vargyas László (balra) volt az egyik megálmodója a gyergyói meccsnek
A Kercsó Csaba által két éve létrehozott s röpke létezése alatt is világszenzációt keltő hokisuli legjobbjai 29-én reggel nyolckor érkeztek meg úti céljukhoz, amely történetesen Kercsó szülővárosa, s délután már meg is mérkőztek a Gyergyói-medence legjobb 10-11 éves jégkorongozóiból verbuvált együttessel. Előtte még lebonyolították az obligát túrát a várostól 24 kilométerre fekvő Gyilkos-tóhoz, melynek jegén pózoltak a csapatképhez – mígnem nagyot reccsent a néhány napja beállt, még csupán egy-két centi vastagságú jégpáncél, s a gyereksereg hanyatt-homlok menekült a tópartra. Szerencsére az ijedtségen kívül más bajuk nem történt a Titánoknak, így aztán nem lehetett akadálya délutáni gálaelőadásuknak.

Persze az igazi csemege a szombati felnőttmeccs lesz a gyergyószentmiklósi fedett arénában. Történt, hogy az innen néhány kilométerre, Gyergyóalfaluban született Vargyas László, a Dunaújvárosi Acélbikák-Extra.hu sokszoros román válogatott hátvédje fejébe vette: megszervezi az első Székelyföld–Magyarország összecsapást. Mivel a magyar bajnok Alba Volán hokisai, készülőben a Kontinentális Kupára, nem tudtak eleget tenni a felkérésnek, s a külföldön profiskodó magyarok – Szuper Levente, Tokaji Viktor, Szélig Viktor és Vas Márton – is visszakoztak, az anyaországot „csak” a Dunaújváros és az UTE legjobbjait tömörítő ligaválogatott képviseli Kercsóval a vezetőedző szerepkörében. Azért a már visszavonult újpesti és dunaújvárosi legenda, Ancsin János, továbbá Ladányi Balázs, Horváth András, Peterdi Imre (UTE), Lencsés Tamás (Dunaújváros) és a többiek vendégszereplése is csemegét ígér, minként a hazai gárdát is olyan rutinos hokisok erősítik, mint Gál Csaba, Molnár Szabolcs, Csíki Csaba (Progym), Elekes Levente, Moldován Ervin (Csíkszeredai Sportklub), Borsos Attila (DAB-Extra.hu) és Baróti Zsolt (UTE).

A székelyek három szakvezetője Basa János, Basilides Csaba és Gál Sándor, s a szombati műsorban – melyre már minden jegy elővételben elkelt – újólag összecsapnak a zalai Titánok a helyi csemeték válogatottjával.

S mire kiürül a Progym jege, jószerével kezdődhet is a szilveszteri mulatság…
Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
10 perce

Téli olimpia: megsérült a háromszoros olimpiai bronzérmes kanadai hódeszkás

Téli olimpia 2026
16 perce

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 perce

Kosárlabda: Juhász Dorkáékra francia ellenfél vár a rájátszásban

Kosárlabda
24 perce

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
1 órája

A Kúria döntött, Gyárfás Tamás börtönben marad

Úszás
1 órája

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
1 órája

Homonnai Márton két arca – 120 éve született Komjádi Béla kedvenc játékosa, aki végül elárulta mesterét is

Népsport
1 órája
Ezek is érdekelhetik