A futball-vb hava

„El­ta­lált a szegy­csont­já­val”


– Fáj még?
– Kö­szö­nöm, már meg­gyógyult a lel­kem.

– A fe­jé­re cé­loz­tam.
– Eb­ben ha­son­lít egy olasz védőre. Egyéb­ként gyak­ran sa­jog. Főleg, ha meg­nyo­mom. Ma­­serati csú­nyán el­ta­lált a szegy­csont­já­val.

– Materazzi, nem?
– Maserati vagy Materazzi, nem mind­egy?! A lé­nyeg az: ak­ko­ra púp nőtt a homlokomon, hogy azt még Quasimodo sem kí­ván­ta vol­na a há­ta kö­ze­pé­re.

– Emlékszik még, mi tör­tént jú­li­us ki­len­ce­di­kén?
– Federer négy játsz­má­ban meg­ver­te Nadalt, és ez­zel ne­gyed­szer győzött Wim­ble­­don­ban.

– A ber­li­ni gye­pen tör­tén­tek­re gon­dol­tam.
– Ja. Ott Olasz­or­szág ti­zen­egye­sek­kel nyert Fran­cia­or­szág el­len, így vi­lág­baj­nok lett.

– Ön­nek nem kel­lett vol­na büntetőt rúg­nia?
– De. Rúg­tam is. A he­te­dik perc­ben azzal ve­zet­tünk.

– Re­konst­ru­ál­juk az ese­mé­nye­ket. Kezd­jük az­zal, hogy, Zinedine, ön „ter­ro­ris­ta”?
– Bár két­ség­te­len, har­min­con felül is rob­ba­né­kony va­gyok, al­jas rá­ga­lom, hogy ter­ro­ris­ta vol­nék. A ter­ro­ris­ták szak­állt vi­sel­nek, és kér­dem én, lá­tott en­gem sza­kál­la­san? Na ugye, hogy nem va­gyok az. És jobb, ha ezt Mase… izé, Materazzi is tu­do­má­sul ve­szi, kü­lön­ben el­ra­bo­lom a fe­le­sé­gét. Bár a fény­ké­pét lát­va le­het, hogy en­nek örül­ne. Ak­kor már in­kább a levegőbe re­pí­tem a ko­csi­ját.

– A hú­ga pénzért szexel?
– Ezt is a Materazzi mond­ta, mi? A hugicának annyi köze van a prostitúcióhoz, mint Bartheznek a fésűhöz. Aki a csa­lá­dunk­ban a tes­té­vel ke­res­te a ke­nye­rét, az én va­gyok. So­kan csak a lá­ba­i­mért ad­tak mil­li­ó­kat.

– A hón­al­já­nak tényleg roque­fort­sza­ga van?
– Szó­val ol­vas­ta Materazzi köny­vét. Ab­ban poénkodott ez a pizzafutár ilyesmikkel. Ki­de­rült szá­mom­ra, nemcsak mell­iz­ma, hu­mo­ra sincs. Azt pe­dig ki­ké­rem ma­gam­nak, hogy a hón­al­jam roqu­e­fort­sza­gú vol­na, ha már min­den­áron be akar­juk azo­no­sí­ta­ni, ne­kem in­kább a ma­guk pál­pusz­ta­i­ja ug­rik be.

– Árul­ja már el, mi­vel bő­szí­tet­te fel az olasz?
– Rán­ci­gál­ta a dres­­szem, mi­re kö­zöl­tem ve­le, ha an­­nyi­ra kell, a le­fú­jás után meg­kap­ja. Ő vi­szont je­lez­te, hogy ki­csi ne­ki, csak a mell­­­ka­sá­ig ér. Saj­ná­lat­tal je­gyez­tem meg: az ő mé­re­te már el­fo­gyott, er­re ös­­sze­zu­hant.

– Hin­nénk ön­nek bol­do­gan, azon­ban nem ez volt az első balhéja. Cannes-i csa­pat­tár­sát például leütötte.
– Dehogy ütöttem le! Ki­ütöt­tem! Kor­rekt harc volt, ő tett egy uta­lást ar­ra, hogy a marseille-i get­tó­ban töl­töt­tem a gye­rek­ko­ro­mat, mi­re én, ahogy anno a gettóban, bumm a fej­be! Va­la­ki egy­szer így jel­lem­zett en­gem: úgy mo­soly­gok, mint Te­réz anya, de a gri­ma­sza­im egy so­ro­zat­gyil­ko­séi. Ehhez hozzáteszem, a jobb hor­gom és a ha­ra­pá­som meg Tysoné.

– Ha csak ez len­ne a ro­vá­sán… Csak­hogy még kettőezerben, a Juventus fut­bal­lis­tá­ja­ként a ham­bur­gi Jochen Kientzét úgy le­fe­jel­te, mint va­kond a ker­ti csa­pot.
– El is tört az arc­csont­ja. Akár­hogy is né­zem, Kientze járt rosz­­szab­bul, amíg én öt mec­­cset vol­tam kény­te­len ki­hagy­ni, ad­dig ő hó­na­po­kig nem játsz­ha­tott. Ő volt a hi­bás, ami­kor ös­­sze­vesz­tünk a pá­lyán, azt mond­ta: néz­zek mé­lyen a sze­mé­be. Meg­tet­tem.

– Talán még ezt is le­nyel­nénk, ha a fran­cia­or­szá­gi vébén nem ta­po­sott vol­na be­le egy sza­ú­di lab­da­rú­gó­ba.
– Na, az di­rekt volt. A csoportmérkőzések má­so­dik kö­ré­ben jár­tunk, érez­tem, hogy fá­radok, job­ban iz­za­dok, mint más­kor, va­gyis ha meg akar­juk nyer­ni a tornát, rá kell pi­hen­nem a vég­já­ték­ra. Meg­kér­tem a kol­lé­gát, fe­küd­jön alám, én óva­to­san rá­lép­tem, két meccs-re el­til­tot­tak ezért, a negyeddöntőre vis­­sza­tér­tem, majd vi­lág­baj­nok­ok let­tünk. A vébé után mil­li­ó­kat ért a stop­linyom a srác tes­tén, az­óta há­lás ne­kem.

– Materazzival ta­lál­ko­zott jú­­­li­us kilencedike óta?
– Nem. Kü­lön­ben sem is­mer­ném meg arc­ról. Leg­fel­jebb mell­kas­ról. ---- H ---- &