NEMZETI SPORT, 2006. január 9: A szurkolók tüntetésre készülnek. A drukkerek azt szeretnék, ha továbbra is Lothar Matthäus irányítaná a válogatottat. A drukkerek egy csoportja január 21-én 14 órától a Puskás Ferenc Stadion előtti csendes tiltakozásával szeretné tudatosítani a véleményét. A német edző szerződésének a meghosszabbításáért demonstrálók jelezni akarnak azoknak a futballvezetőknek, akik – szerintük – figyelmen kívül hagyják, hogy a magyar focirajongók közül sokan még mindig kiállnak Lothar Matthäus mellett.
Hölgyeim és uraim, mit nem adnánk manapság egy jó kis szurkolói tüntetésért?
Fájdalom, Bozsik Péter visszahívásáért aligha hőzöngenek a szurkolók az új év első hónapjában, 2006 januárjában a német aranylabdás, Lothar Matthäus itt-tartása mellett még táblát festettek, transzparenst feszítettek a leginkább elvakult drukkerek, hogy ugyan már ne rúgják ki a kapitányt, aki addigra túl volt már Antigua és Barbuda legendás két vállra fektetésén.
A nép szerette Lothart.
Kisteleki István ellenben nem, úgyhogy hiába volt a fene nagy lelkesedés, Lothar Matthäusnak repülnie kellett – Brazíliáig.
Magyarország eddigi legdrágább, ám kétségkívül leginkább kedvelt, vagy éppen utált, emígyen „legshow-bizniszesebb” szövetségi kapitánya Dél-Amerikában landolt: az Atlético Paranaense csapatának lett a vezetőedzője. Arra ne vesztegessünk túl sok szót, hogy milyen sikert aratott az újkor német futballista fenegyereke: alig egy hónapnyi távollét honvágyat ébresztett benne, és hazatért, ami azért sok mindent elárul…
Szóval, az a tüntetés… Az a hejehuja, még manapság is megbizsergeti a lelkeket, ha már a nagy sikerek, a gólok elkerültek bennünket, mint a plazacicák a tehénistállót. 2006 januárjában még érdekelte annyira a magyar labdarúgás az embereket, hogy a vágyaikért képesek voltak összefogni, és így fordulhatott elő, hogy néhány csendes januári napon egy teljes NB I-es fordulóra való drukker (három-négyezer ember) odaállt hőzöngeni a Stefánia út környékére, mondván, nekik nagyon nem mindegy, hogy ki vezeti a magyar futballt és a válogatottat.
Őket nem érdekelte, honnan volt a temérdek pénz a kapitány kifizetésére, és hogy milyen furfanggal fizették a világsztárt. Pedig a szövetség utalási listája behálózta Európát, és a szövevényes ügy bogait még a legfelkészültebb adókurkászok sem tudták kioldani a mai napig sem. Talán ezért is oly nagy a csend tizenkét hónap lepergése után is, mintha akkoriban nem is azért lett volna földrengés a „magyarfocinak” nevezett unaloműző iparágban, mert túl sokba került ebben a hányatott sorsú, legatyásodott sportágban fenntartani egy világsztár budoárját.
Ezek után ne nagyon merengjenek el a tisztelt focifanatikusok, hogy mi mindent adott a magyar futballnak 2006, mert úgy nekikeseredik az emberfia, hogy nincs az a pezsgőbuborék, ami ezek után mámorossá tehetné a szilvesztert. Talán erre a szürkeségre jellemző, hogy a minap azért telefonált be a szerkesztőségbe egy nyájas olvasó, ugyan legyünk már kedvesek megmondani, mikor dobták ki az MLSZ-ből Lothar Matthäust, mert ő úgy emlékszik, hogy megvan már annak három éve is; no meg egy lendülettel azt is áruljuk el, hogy melyik argentin csapatnál dolgozott a lelkem. A drága előfizető álla az éterben is hallhatóan nagyot koppant, amikor megtudta, hogy a korábbi aranylabdást tizenegy hónapja, 2006 januárjának végén evakuálták az MLSZ-székházból, és aztán nem Argentínában, ha-nem Brazíliában, az Atlético Paranaense csapatánál állítgatta a szélsők jobb és bal bokáját, hogy a beadásnál hogyan tekerjék be a labdát a vonal mellől.
Lám az idő a feledés jótékony homályába burkol mindent, a „matthäusizmus” is elvész már az idők ködében.
Amúgy pedig tényleg jobb is elfelejteni ezt az évet.
Bár… Előretekintve a semmitmondó 2007-re, úgy tetszik, néhány hét múlva visszasírjuk azt a jó kis 2006 januári hőzöngést.