Csapatot keresnek a csatárnak

B. B.B. B.
2007.01.03. 00:51
Címkék
Néhány nyugati bajnoksághoz hasonlóan Görögországban sincs megállás, hiszen a hét végén már újra pályára lépnek a csapatok. Magyar szempontból nem is akármilyen mérkőzéssel veszi kezdetét a 2007-es év a görög első osztályban, hiszen a Torghelle Sándort foglalkoztató PAOK Szaloniki szombaton a Tőzsér Dánielt is a soraiban tudó AEK Athént fogadja.
Torghelle Sándor (középen) háttérbe szorult a PAOK-nál, pedig igyekszik
Torghelle Sándor (középen) háttérbe szorult a PAOK-nál, pedig igyekszik
Torghelle Sándor (középen) háttérbe szorult a PAOK-nál, pedig igyekszik
Torghelle Sándor (középen) háttérbe szorult a PAOK-nál, pedig igyekszik
Torghelle Sándor (középen) háttérbe szorult a PAOK-nál, pedig igyekszik
Torghelle Sándor (középen) háttérbe szorult a PAOK-nál, pedig igyekszik
Magyar szempontból érdekes meccsről persze csak akkor beszélhetünk, ha Torghelle Sándor pályára lép a PAOK-ban. A csatár az utóbbi hónapokban ugyanis rendszerint csupán a cserepadot koptatta, gólt pedig továbbra sem lőtt a PAOK színeiben. Az együttes román edzője, Ilie Dumitrescu állítólag kifejezetten elégedetlen Torghelle Sándor produkciójával, és görög információk szerint ő javasolta a vezetőknek, hogy ha van rá lehetőség, a magyar játékos helyére hozzanak új támadót. A klub elöljáróinak erre meglehetősen egyszerű volt a válaszuk: ha Torghelle Sándort sikerül eladniuk, a helyére javasolhat valaki mást a román tréner. Addig azonban nem.

Egy biztos: a PAOK Szaloniki vezetői nem zárkóznak el a futballista eladásától. Ezt bizonyítják a görög klub vezetőségében dolgozó Kulisz Aposztolidisz szavai is.
„Torghelle Sándort a nyáron azért igazoltuk a Panathinaikosztól, hogy gólokat lőjön, és agresszív, megalkuvást nem tűrő játékával fontos pontokat szerezzen a PAOK-nak – mondta a Nemzeti Sportnak Kulisz Aposztolidisz. – Tény, hogy a magyar támadó eddig nem remekel nálunk, de bízunk benne, hogy előbb-utóbb magára talál, és végre eredményes lesz. Ettől függetlenül nem tagadom, hogy a PAOK nem határolódna el eladásától. Mostanáig azonban egyetlen hivatalos megkeresés sem futott be hozzánk. Igaz az is, hogy az együttes edzője, Ilie Dumitrescu elégedetlen teljesítményével, de azt hiszem, ez a csapat összetételéből is könnyen kikövetkeztethető.”

Információnk szerint Torghelle Sándor neve eddig csupán a török bajnokságban szereplő Denizlispor együttesénél vetődött fel, de hivatalosan eddig még a Denizlispor sem jelentkezett be a magyar támadóért.
Legfrissebb hírek

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
27 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
38 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
8 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
8 órája