„A Barcelona működése lehet a követendő példa”

– Jönnek a belgák vagy sem?
– Egyelőre nem – felelte Sallói István ügyvezető igazgató.

– És később?
– Ma még lehetetlen megmondani. Köztudomású, hogy a nyáron az egyik tulajdonosunk kiszállt a klubból, a másik pedig nem tudja egyedül finanszírozni a Diósgyőrt, ezért most minden megoldásra nyitottak vagyunk, és alighanem ennek köszönhetjük a belgák többszörös áttételen érkező érdeklődését.

– Tárgyaltak már velük?
– Nem.

– Nem is sürgetik a konkrét kapcsolatfelvételt?
– Az az igazság, hogy mi elsősorban Miskolcon szeretnénk befektetőket találni. A szurkolók már régóta kifogásolják, hogy a tulajdonosok és a vezetők között nincs helybeli, az idegenekkel szemben pedig az utóbbi egy-másfél évtized tapasztalatai alapján bizalmatlanok. Ezért szeretnénk helyi üzletembereket megnyerni a futball támogatására.

– A többes szám pontosan mennyi jelöltet takar?
– Minél többet. Arra nincs esélyünk, hogy találjunk valakit, aki százmilliókat hajlandó vagy képes áldozni, ezért inkább megpróbálunk több lábon állni. Ha létrejön egy tíz-tizenöt tagú támogatói kör, akkor sem kerülhetünk bajba, ha valamelyikük menet közben kiszáll, és így hosszú távon megoldódhatnak a mindennapos gondjaink. A Barcelona működése lehet a követendő példa: a sztárklubnál a tulajdonosok mellett elnökség is működik, amely biztosítja az átláthatóságot, és az operatív ügyeket rugalmasabban is képes irányítani, mintha minden kérdésben a tulajdonosok döntenének.

– Mekkora esélyt lát a sikerre?
– Jól haladnak a tárgyalások.

– Tavaly azt ígérték, az adósságok és a gazdasági gondok rendezése után egy év múlva, tehát mostanra már erős csapat építésén dolgoznak. A befektetők keresése azt sejteti, hogy ezt a célt nem sikerült elérniük.
– Így van, de akkor arra számítottunk, hogy a hetvenmilliós ligatartozásunk átalakul tízéves hitellé, ám ez nem jött össze. Kétezer-nyolc végéig törlesztenünk kell, erre elmegy az a pénz, amelyet a televíziós közvetítésekért, a bajnokság névhasználatáért és egyéb marketingbevételekből kapnánk, ugyanakkor ezt az öszszeget pótolnunk kell.

– Ahogyan tavaly, az idén is a legjobb futballistáik eladásával?
– Nem. A hiányt akkor fedeztük az eladásokból, ám Tisza Tibor és társai távozása után annyira visszaesett a nézőszám, hogy a jegyeladásokból befolyó pénz jelentősen csökkent, és így amit nyertünk a réven, elvesztettük a vámon. Ennek ellenére nem zárkóznánk el, ha vevők jelentkeznének néhány játékosunkért, mondjuk Foxiért, de senki sem ad érte annyit, amennyiért érdemes lenne eladni.

– A gazdasági gondok ellenére a csapat a hatodik helyen zárta az őszt. Mi lehet a cél a tavaszra?
– Szerintem álmodozhatunk is a dobogóról, jó rajttal el is juthatunk odáig, a Magyar Kupában pedig játszhatunk a négy közé jutásért. Szakmailag nincsenek problémáink, Csank János bravúrosan összerakta ezt a csapatot, amely játékban folyamatosan fejlődött az ősszel, és az afrikai játékosok is sokat segítettek. Ha tudunk megfelelően erősíteni, illetve együtt tarthatjuk a csapatot, ezek az álmok nem is lesznek túl merészek.

– Ezek szerint juthat pénz az erősítésre is?
– Mi arra törekszünk, hogy legyen egy erős magyar magja a keretnek, amely tapasztalt játékosokból és néhány tehetséges fiatalból áll, és ehhez csatlakozhatnak olyan külföldiek, akik erősítést jelentenek, ráadásul üzleti szempontból is van bennünk fantázia.

– Ők lehetnek a zálogai a szép eredményeknek?
– Az esélyt növelik. Ugyanakkor ki kell mondanunk, hogy amíg az adósságot nem számoljuk fel, az elsődleges feladat a gazdasági stabilitás megteremtése, utána érvényesülhetnek erőteljesebben a szakmai szempontok. Így kétezer-tízre, a klub századik születésnapjára lehet olyan csapata Miskolcnak, amely a bajnoki címet is joggal célozhatja meg.