Elszalasztott győri esély

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
2007.01.22. 01:51
Címkék
Az oroszországi utazás előtt a Győri Audi ETO KC edzője, Róth Kálmán és csapatkapitánya, Görbicz Anita egybecsengően azt mondta, hogy a Győr – az első fordulóban Podgoricán, majd a Trondheim ellen itthon aratott sikere után – győzni megy a szintén két győzelemmel álló Lada Togliattihoz, ám 31–29-re kikapott.
Pedig a mérkőzés úgy indult, hogy a remények megvalósulnak, hiszen az ETO negyedóra elteltével már 12–7-re vezetett. Ekkor azonban az orosz csapat szakvezetője, Alekszej Gumjanov időt kért, és nyitott védekezésre állította át csapatát. Játékosai rendre kihúzódtak a gólerős győri lövőkre, Simona Gogirlára és Aurelia Bradeanura, ráadásul a válogatott Marija Szidorova is bizonyította klasszisát. A román játékvezetők szórták a hétmétereseket, Irina Bliznova, valamint a 12 találatig jutó Görbicz külön büntetőpárbajt vívott, amelyből a győri klasszis került ki győztesen.

Mégis fordított a Lada, a folytatásban a győriek már csak egyenlítgetni tudtak, a hajrában aztán meglépett az orosz csapat.
A csoportgyőzelem megszerzésének esélye így is megmaradt, de a folytatásban a győriek több botlást már nem engedhetnek meg maguknak.

A további program

Február 11.: B. Trondheim–Audi ETO, 18.15 óra
Február 17.: Audi ETO–B. Podgorica, 16.15 óra
Február 25.: Audi ETO–Lada Togliatti, 13.00 óra
„Az elején az összehangolt játékkal szerzett ötgólos vezetés lélektani előnyét nem tudtuk kihasználni, átlövőink képtelenek voltak megismételni korábbi gólerős játékukat” – mondta Róth Kálmán.

A sikerhez a beállósok, Ana Djokics, Simona Spiridon akciógóljain kívül a többiek eredményesebb játékára, valamint fegyelmezettebb végjátékra is szükség lett volna.
A győriek vasárnap hajnalban értek haza, egynapos pihenőt kaptak, szerdán pedig Fehérvárott a Cornexivel bajnoki pontokért mérkőznek meg.
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája