Karacs Attila hiába volt lelkes, Ignasov villámgyorsan kivégezte

B. R.B. R.
2007.02.25. 03:13
Címkék
Számos K. O., a mérkőzésvezető elleni tüntetés és Meiszter Gábor jó esélyei, amelyek utóbb néhány pillanat alatt semmivé lettek. Ez a mérlege a Papp László Budapest Sportarénában megtartott K1 Grand Prix-nek.
Karacs Attila még a földön
Karacs Attila még a földön
Meggyesi Bálint
Karacs Attila még a földön
Karacs Attila még a földön
Karacs Attila még a földön
Meggyesi Bálint
Karacs Attila még a földön
Az első negyeddöntőben a nyúlánk Meiszter Gábor a tömzsi Domenico Abellával találkozott – az olasz lendületesen kezdett, de két perc múlva a padlón végezte Meiszter fejre mért duplája után. A folytatásban a bosnyák Dzevad Poturak nagy küzdelemben múlta felül horvát ellenfelét. Következett Brunner Tihamér, aki furcsa, zaklatott összecsapáson, három plusz egy menetben alulmaradt a spanyol Damian García ellen. A magyar sarok és az aréna közönsége egy emberként tiltakozott a cseh mérkőzésvezető döntései ellen, aki a legkisebb testi kontaktus után is közbelépett.

A következő magyar érdekeltségű mérkőzésen Török Dániel technikás, de erőtlen bunyóval kapott ki a cseh Jan Müllertől, majd MMA szabályrendszerű, igazi verekedéssel tarkított harcban a magyar Németh (Tatár) Gábor gyors győzelmet aratott a cseh Stanislav Klima ellen. Következett az első elődöntő, ebben Meiszter Gábor biztatóan kezdett bosnyák ellenfelével szemben, aki azonban összeszedte magát, többször földre küldte magyar ellenfelét, és végül egy fejrúgás után ő hagyta el győztesen a szorítót.

A nagy érdeklődéssel várt Karacs Attila–Alekszej Ignasov különmérkőzésen a magyar fiú mindössze két percig volt partnere a szakág orosz klasszisának. Hiába készült fel alaposan, hiába kerülgette összpontosítva ellenfelét, két perc után Ignasov balja lesújtott, Karacs Attila a padlón végezte. Nem ezt ígérte…
Legfrissebb hírek

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
23 perce

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
27 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
58 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája