Így is lehet

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2007.03.04. 22:45
Címkék
Alábbi írásunk több, a válsághelyzeteket nem minden esetben megfelelően kezelő magyar sportvezető számára is tanulságos lehet.

Vladimir Radmonovics igyekezet kihasználni a február 17-i NBA All Star-hétvégét kínálta pihenési lehetőség, átrándult Utah államba, ahol hódeszkázás közben vállsérülést szenvedett. A Los Angeles Lakers szerb kosarasa ekkor elmondása szerint pánikba esett, ezért a vezetőknek azt hazudta, hogy sétálás közben elcsúszott, és így ütötte meg a vállát. A klubnál hittek neki, így itt véget is érhetne a történet. Először.

Radmanovicsban azonban felébredt a lelkiismeret-furdalás, és bevallotta az igazságot. Lehetett volna nagy botrány, sárdobálás, a vezetők részéről nyilvános keménykedés, esetleg súlyos szankció, kirúgás. Itt is véget érhetett volna a történet. Másodszor.

A fentiek helyett Mitch Kupchak annyit mondott, értékelik a helyzetet, és majd tájékoztatást adnak az esetleg folytatásáról – ha lesz miről. Végül félmillió dollárra büntették az engedély nélkül hódeszkázó kosarast, valamint hozzátették – és ez a lényege ennek az ügynek –, a Radmanovics-ügyet ezzel lezártnak tekintik, és felépülési után várják vissza a játékost. Na, itt van vége a történetnek.

Kulturált, higgadt, európai, azaz bocsánat, amerikai módon rendezték az ügyet. Mintha mi sem történt volna. Bizony, így is lehet.
Legfrissebb hírek

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
22 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
22 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
33 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
51 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
1 órája

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
1 órája