Pécsi eksztázis a fordulás után

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2007.03.04. 00:26
Címkék

Amikor a második negyed má sodik percében Bojan Lapov kosarával hét ponttal meglépni látszottak a pécsiek, a támadóidő lejártakor behullott az első Wayne Powell-tripla, s ettől varázsütésre megnyugodtak a zalaegerszegiek. A főszerepet a következő három perc 15–0-s zalai rohanásában mégis az a kosárlabdázó játszotta, aki „csak” duplát dobott. Igaz, abból sokat. Rashad Bellt nem tudták tartani a pécsiek, fordított a ZTE. Az élvonal legjobb pontdobója húsz perc alatt 17ig, csapata 52-ig jutott. Bell a pontjaihoz egy félidő alatt „hozzászedett” még tíz lepattanót is. Nem véletlen, hogy ebben a „műfajban” is vezetett a „kék” együttes 19–12-re.

A második félidőre egy eksztázisban, sokkal gyorsabb ritmusban játszó Pécs jött ki. Egészen férfias, remek összecsapás alakult ki a pályán, amelyen nem voltunk híján a látványelemeknek, s amelyet végigtombolt a lelátó népe. A lefújás után igazán boldogok a hazai rajongók lehettek, mert a kitűnően kosárlabdázó Simon Balázs révén az utolsó percben egy triplával egyenlítettek, később a forró pillanatokban is higgadt Wittmann Krisztián triplájával fordítottak is kedvenceik.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
8 órája