Vázquez nem bírta szusszal

B. R.B. R.
2007.03.05. 00:13
Címkék

A WBC kispehelysúlyú világbajnokát, a mexikói Israel Vázquezt honfitársa, az IBF harmatsúlyú bajnoka, Rafael Márquez letaszította a trónról Los Angelesben. A hét meccsének kikiáltott ütközet a kihívó fölényével kezdődött, bár azt ő is tudta, hogy Vázqueznek kell két-három menet, mire bemelegszenek a kesztyűi. Ez a harmadik felvonásban következett be, olyannyira, hogy Vázquez tömör balhorga után Márquez padlót fogott, és a gongig elég rosszul tájékozódott a ringben. A folytatásban a felek szorgalmasan sorozták egymást, aminek az ötödik menetben Vázquez orra látta kárát. Ezután a címvédő egyre nehezebben bírta a gyűrődést, de a hetedik menet hajrájában még összeszedte magát, és majdnem sikerült véget vetnie a küzdelemnek. Ezzel aztán el is fogyott az ereje. A nyolcadikra már nem is jött ki, ugyanis törött orra miatt már az előző percekben is alig kapott levegőt. A WBC övét elhódító Márquez azonnal felajánlotta a visszavágó lehetőségét a negyvenegyedik mérkőzésén először kikapó Vázqueznek. A szombat éjjel egyébként a címmérkőzéseké volt az Egyesült Államokban: a váltósúlyú Puerto Ricó-i Miguel Cotto a WBA, a légsúlyú ausztrál Vic Darchinyan az IBF világbajnoki címét őrizte me

Legfrissebb hírek

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
19 perce

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
23 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
53 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája