Pazar bemutatkozás

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2007.03.06. 10:25
Címkék
Van okuk örülni a Vasas-szurkolóknak. A piros-kékek idegenben győzték le a Tatabányát az új szerzemény Kenesei Krisztián vezérletével, ráadásul a támadó gólt szerzett és gólpasszt adott a 3–1-re végződő találkozón. Nem csoda tehát, hogy a Kínából Angyalföldre igazoló csatár optimistán várja a Fáy utcai bemutatkozást.

A 29-szeres válogatott futballis ta óriási kedvvel futballozott, gólpasszt adott és remek gólt rúgott: ez volt a játékos 137. élvonalbeli találata.

„Magam is úgy érzem, jól sikerült az első meccsem piroskék mezben – mondta KeneseiKrisztián ürömi otthonában, majd arról kérdeztük: hogy élte meg, hogy kórusban kiabálják a nevét. – Jólesett, hogy bár korábban sok gólt rúgtam az MTK, a Győr vagy éppen a ZTE játékosaként, senki sem volt ellenséges, érezhetően nagy örömmel fogadtak. Hálás voltam ezért, önbizalmat adott a szurkolói támogatás, és szerencsére sikerült a hálóba találnom, de nem miattam nyertünk, az egész gárda jól játszott.”

Kenesei Krisztián, aki nem olyan régen még tinisztárként tűnt fel az MTK-ban, máris „nagy öreg” lett. Mint elmondta, ennek is eljön az ideje egy karrier során, igaz, furcsa, hogy immár rá figyelnek a fiatal játékosok, és ő is érzi, segíthet az angyalföldi együttesnek.

„Nem udvariaskodom: eddig csak jókat hallottam Mészöly Gézáról, így érdeklődve vártam a közös munkát. Azon vagyok, hogy ő is elégedett legyen velem, és máris a Fehérvár elleni bajnokira koncentrálok, az lesz az első meccsem hazai környezetben. A Fradi elleni kupameccs? Azzal még nem szabad foglalkoznunk, mindig a következő mérkőzés a legfontosabb, majd eljön az ideje, hogy a zöld-fehérek ellen készüljünk.”

Kenesei Krisztián nem titkolta: nyáron újra külföldön szerepelne, de ha nem kap megfelelő ajánlatot, nagyon szívesen marad a Vasasban – de ez még a jövő zenéje.

A kínai légióskodás idején is változott a magyar bajnokság színvonala – nem éppen pozitív irányba. A csatár erre azt felelte, ebben a ligában szerepelve nem lenne elegáns, ha szidni kezdené a nívót, noha nem vitás, nem az olasz élvonalról van szó. „Nekünk itt kell mindent megtennünk a sikerért, de remélem, egyszer lesz itthon a mostaninál sokkal jobb futball is. Talán majd akkor, amikor hároméves kisfiam, Soma játszik majd az élvonalban…”

Ami még jókedvre derítheti a Vasas híveit: információink szerint még 2007-ben öt (!) különböző méretű műfüves pálya épülhet a Fáy utcában, és a korszerűsítés alaposan javíthat az utánpótlás-nevelő munka körülményein – és emigyen hosszú távon remélhetőleg a színvonal is nő.

Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
5 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
27 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
37 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája