Jao Ming újra a pályán

I. SZ.I. SZ.
2007.03.07. 12:02
Címkék

Nem sikerült valami jól Jao Ming visszatérése, a lábtörése után felépülő kínai centerrel a soraiban is kikapott a Houston Clevelandben. A texasiak All Star-gálát is kihagyó magas embere egyetlen edzésen vett részt, mielőtt elutazott csapatával Ohióba, de kis túlzással többet ártott, mint használt a Rocketsnek. Az első támadásnál homályt dobott, a clevelandiek többször is könnyedén szerelték, nem igazán lendült játékba. Önmagához képest is meglehetősen lomhán mozgott, nem találta társai ritmusát, és sok rossz dobással csökkentette együttese győzelmi esélyeit (15 kísérletből ötször volt eredményes). Így különösen szép tőle, hogy 16 pontig és 11 lepattanóig jutott, de a meccs után jegelni kellett a térdét. „A második és a harmadik negyedben úgy éreztem magam, mint az amatőr a profik között, mintha középiskolásként játszanék az NBA-ben – árulta el a labdát ötször elveszítő Jao Ming. – Többször is előfordult, hogy csak úgy kivették a kezemből a labdát.” Sacramentóban kizárták a Kings keretéből Ron Artestet, akit letartóztattak. Egy nő azzal vádolta meg az NBA botrányhősét, hogy behatolt a lakásába, ott bántalmazta, és megakadályozta, hogy értesítse a rendőrséget.

Legfrissebb hírek

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
26 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
56 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
1 órája

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 órája

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája

Női Eurokupa: a hajrára fordulva még mindig vezetnek két góllal a norvégok

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája