Boldogok és boldogtalanok

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
2007.03.09. 00:04
Címkék
A német futball visszaverekedte magát az európai elitbe: a Bayern München 2–1-es győzelmével továbbjutott a Real Madrid ellen. Két hazai játékos, Hasan Salihamidzic és Lúcio a csodának köszönhette, hogy játszott, s ha már így esett, főszerepet vállaltak a győzelemben.

Ottmar Hitzfeld, a Bayern München vezetőedzője csütörtökön Svájcba utazott szakmai konferenciára, hogy előadást tartson „A csapat sikerorientált irányítása” címmel. Bizonyos, a szakember nem csupán közhelyeket puffogtatott, amikor éppen az eredményesség témakörét boncolgatta. Emlékeiben sem kellett sokat kutakodnia, hiszen együttese szerdán kiejtette a Real Madridot a BL nyolcaddöntőjében.

A lelki felkészítéséről pedig annyit: még meg sem melegedett az ülőke a 66 ezer néző alatt az Allianz Arenában, amikor tizenegy másodperc elteltével a hazaiak Roy Makaay révén megszerezték a vezetést. A Bajnokok Ligája tizenöt éves történetében még nem esett ilyen gyorsan gól. Az eddigi rekordot az Arsenal középpályása, Gilberto Silva tartotta, aki 2002. szeptember 25-én, a PSV Eindhoven elleni idegenbeli összecsapáson nyitotta meg a találatok sorát alig túl a huszadik másodpercen.

A nagy show-t azonban nem Roy Makaay, hanem a Bayern brazil középhátvédje, Lúcio rendezte, aki – ha már meggyógyították – gólt szerzett. Gólöröme különlegesre sikerült: fogta a labdát, begyömöszölte a meze alá, majd hanyatt vágta magát a gyepen, és jobb kezének hüvelykujját cumizta, míg ballal a lelátóra mutatott – feleségének, Dionénak jelzett, aki harmadik gyermekükkel várandós.

A győztes és továbbjutást is jelentő gól a Real Madrid mesterét, Fabio Capellót keserítette – és immár aggódhat az állása miatt is. Predrag Mijatovics sportigazgató szerint a hét végi, Barcelona elleni derbi előtt nem lesz edzőcsere, a folytatás azonban – ahogyan az sejthető – onnantól kezdve nem ismert. Mindenesetre Madridban most inkább az a vélekedés a valószínűbb, hogy eljött az ideje az olasz szakember menesztésének…

Edzőfronton amúgy a BLtovábbjutást ünneplő bajoroknál sincs minden rendben. A találkozó lefújásakor a Bayern menedzsere, Uli Hoeness hosszasan ölelgette Ottmar Hitzfeld vezetőedzőt, mintha sohasem akarná engedni. Ő pedig a folytatásról továbbra sem hajlandó nyilatkozni (illetve korábban azt mondta: a nyártól visszatér televíziós szakkommentátornak), noha egyre erősödnek azok a hangok, amelyek szerint jó lenne megtartani a mestert.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
1 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
1 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
2 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2 órája