Döntők – magyarok nélkül

K. E.K. E.
2007.03.09. 23:39
Címkék

Nem jutott be a döntőbe egyetlen magyar sem a milánói világbajnokság első napján, az 1500 méteres versenyek során. Huszár Erika már a selejtezőben kiesett – futamában az ötödik lett. Heidum Bernadett az első akadályt jól vette, második helyével a legjobb 18 közé jutott be. Az elődöntőbeli futamában a negyedik helyen végzett, a döntőbe jutása mindössze két tized másodpercen múlt, ami a leghosszabb távon nagyon csekély különbség. Heidumnak végül a 10. hely jutott. Knoch Viktor szintén bekerült a középdöntőbe, ehhez neki kétszer is jól kellett futnia. Harmadjára már nem sikerült a remeklés, pedig az már azt jelentette volna, hogy bekerült a döntőbe. Futamában ötödik lett, összesítésben a 13. helyen végzett. Szombaton az 500 méteres versenyekkel folytatódik a világbajnokság.

Legfrissebb hírek

Kilenc újonccal és új játékrendszerrel készül az U21-es válogatott

Magyar válogatott
10 perce

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
10 perce

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
19 perce

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
35 perce

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
37 perce

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
38 perce

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
59 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
1 órája