Jönnek a szponzorok

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
2007.03.09. 00:04
Címkék

Ahol rend és nyugalom van, oda előbb-utóbb a szponzorok is betérnek. Mivel az elmúlt fél évben a Bp. Honvéd csapata és létesítménye jelentős átalakuláson ment át, nem lehet véletlen, hogy újabb céggel bővült a támogatói kör. Jön a Duracell! George F. Hemingway, a Bp. Honvéd tulajdonosa ezúttal is hű maradt önmagához, s amikor a csütörtöki sajtótájékoztatón belekezdett az elképzelések felvázolásába, egy humoros mondattal indított.

„Az irodámban van egy játékpapagáj, be nem áll a szája, naná, hogy Duracell elem működteti – kezdte a tulajdonos. – Tavaly júniusban vettük

át az egyesületet, eddig a csapatot és a stadiont építettük, most már eljött az ideje, hogy a szponzorokkal is felvegyük a kapcsolatot. Persze ez csak úgy megy, ha mi is lehetőséget tudunk kínálni a befektetőknek – hiszen ingyenebédet csak az árvaházakban osztogatnak.”

Nos, a cég lát fantáziát a Honvédban.

„Ha a termékeinket vásárlók elküldenek egy jelentkezési lapot, s eljuttatják hozzánk a termék vonalkódját, sorsoláson vesznek majd részt – mondta a Duracell cég képviseletében Papp András –, amelyen százötven szerencsés gyerek egyhetes nyári táborozást nyer, melynek szakmai hátterét a Honvéd, infrastrukturális részét pedig Gárdony városa garantálja.”

A Velencei-tó mellett esedékes rendezvényen a gyerekek a sok szabadidős program mellett a futballal is megismerkedhetnek, sőt a tábor végén a Bozsik-stadionban is részt vehetnek majd egy edzésjátékon. Ez pedig, ismerve a klub múltját, és látva a felújított pályát, bátran kijelenthetjük: nagy élmény lesz.

Legfrissebb hírek

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
25 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
25 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
38 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
56 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája