Magyar nap volt

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2007.03.11. 21:24
Címkék
Remekeltek a magyar birkózók a szombathelyi Magyar Nagydíjon. A három bronzérem mellett egy ezüstéremnek is örülhettünk, hiszen a 84 kg-os kategóriában Fodor Zoltán csak a fináléban szenvedett vereséget.

„Csak maradjunk versenyben délutánra is” – jegyezték meg

többen is az Aréna Savariában a magyar birkózók erőteljes kezdését látva. A mieink a „hajnali” fél kilences start ellenére is frissek voltak, a 18 szőnyegre lépő hazai versenyzőből 12 győzelemmel nyitott a Magyar Nagydíjon.

A kissé hűvös szombathelyi csarnokban talán csak az csökkenthette az örömüket, hogy a színvonalas küzdelem és az ingyenes belépés ellenére sem hozta lázba a nézőket a verseny, szinte családias hangulatban zajlott a viadal. Remélhetőleg azért a szombati magyar sikerek, illetve az, hogy a vasárnap nem munkanap, megnöveli a szombathelyiek érdeklődését.

„Remek színvonalú mérkőzéseket és kiváló birkózókat láthattunk a szombati napon –

mondta Rafael Martinetti, a Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) elnöke. – Jövőre pedig

még különlegesebb lesz a viadal, mivel terveink szerint itt rendezzük a csapatvilágbajnokságot, valamint a Golden Grand Prix-t.”

A svájci elnök 2008-cal kapcsolatos szavai mellett örömteli volt, hogy a délutáni, éremért zajló csatákban is érdekeltek s nem mellesleg eredményesek voltak a magyar versenyzők.

A 74 kilósok között Horváth András látványosan birkózva, vert helyzetből felállva jutott el az elődöntőbe, ahol a világbajnok ukrán Vladimir Sackih megállította, ám a bronzérem megszerzése nem okozott gondot neki. Igaz ez a nagyszerű pörgetésekkel menetelő Füredi Leventére is, akit az elődöntőben a vb-ezüstérmes, későbbi győztes dán Mark Madsen győzött le.

A nap utolsó mérkőzésén, a 84 kilósok döntőjében is érdekeltek voltunk. Fodor Zoltánra a francia Melonin Noumonvi várt, aki a fináléba jutásért az ellenfeleit nagy kedvvel dobálgató, s végül bronzéremig jutó Bárdosi Sándort is legyőzte. A francia versenyzővel aztán sajnos a Ferencváros ifjú tehetsége sem bírt.

„Az egész napi teljesítményemmel elégedett vagyok, nem gondoltam volna, hogy sikerül döntőbe jutnom – mondta Fodor

Zoltán. – A finálét mindazonáltal kétszer, a második és a harmadik menetben is megnyerhettem volna, ám a francia versenyző rutinosabb, valamint fizikailag erősebb volt nálam.”

Legfrissebb hírek

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
7 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája