Sebastien Loeb átvette a főszerepet

T. A.T. A.
2007.03.11. 21:24
Címkék

Sebastien Loeb átvette a főszerepet a mexikói vb-futamon – már az első nap délutánján (lapzártánk után) az élre állt, mivel Petter Solberg új Imprezájából elfolyt az olaj, így a pálya szélére kényszerült. A háromszoros világbajnok francia előnye 11 szakasz után majdnem egy perc – vagyis ha nem történik váratlan esemény, akkor behozhatatlan.

Mögötte a két fordos, Marcus Grönholm és Mikko Hirvonen küzd egymással – lapzártánkkor előbbi vezetett egy tizedmásodperccel.

Benik Balázs és Bunkoczi László számára nem úgy sikerült az első nap, ahogyan azt eltervezték: jóformán minden szakaszon akadt valami probléma. Kettőn az előttük rajtoló észt páros miatt, amelyet hamar utolértek, így kénytelenek voltak a porában autózni.

A nap végén az üzemanyagellátó rendszerrel akadtak gondok, és defektjük is volt – erre mondják, szegény embert még az ág is húzza...

Szombaton azonban remek hajrába kezdett az abszolút magyar bajnok versenyző, hiszen három gyorsasági alatt öt helyet javítva a 27. helyről a 22.-re jött előre.

Legfrissebb hírek

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skóton

Minden más foci
19 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
23 perce

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
30 perce

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
31 perce

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
33 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
33 perce

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
33 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
1 órája