Hibátlan premier

K. E.K. E.
2007.03.12. 11:28
Címkék

Berki Krisztián szinte hibát lanul mutatta be új lógyakorlatát – amely anyagerősség szempontjából jelenleg a legjobb a nemzetközi mezőnyben – az országos szerbajnokságon. Ez mindenképpen biztató a jövő heti párizsi Világkupa-verseny és az idei szezon szempontjából is. A cél ugyanis a pekingi kvótát érő világbajnoki cím. „Örülök,

hogy idei első versenyemen jól sikerült a gyakorlatom, és annak, hogy a bírák el is fogadták 6.7-es kiinduló pontszámúnak. Persze tisztában vagyok vele, hogy van még rajta javítanivaló. Azon leszek, hogy mihamarabb teljesen összeálljon a gyakorlatom” – mondta a verseny végén Berki.

Gál Róbert csaknem egy év kihagyás után ismét hat szeren versenyzett, két kedvence (a talaj és az ugrás) mellett gyűrűn is győzött, így ő lett a legeredményesebb férfi tornász. Nyújtón és korláton Hetrovics Marcell lett az első.

A nőknél minden szeren a szombathelyi Gombás Laura diadalmaskodott. Itt is akadt egy nagy visszatérő, tavaly júliusi térdsérülése óta először versenyzett Korcsmáros Enikő. A jelenlegi legjobb női tornász, Böczögő Dorina ezúttal a juniorok között indult.

Legfrissebb hírek

Kilenc újonccal és új játékrendszerrel készül az U21-es válogatott

Magyar válogatott
8 perce

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
9 perce

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
17 perce

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
33 perce

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
36 perce

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
36 perce

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
57 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
1 órája