Jaj a listavezetőknek!

B. B.B. B.
2007.03.12. 11:28
Címkék

Hosszú idő után kapott ki is mét az MTK. Garami József csapata a hét végi fordulóban Pakson szenvedett 3–1-es vereséget, s ezzel át kellett adnia vezető helyét a tabellán. Lengyel Ferenc gárdája ráadásul korábban az akkori éllovas Zalaegerszeget is hasonló körülmények között, hazai pályán győzte le – kíváncsiak voltunk, miért megy jobban a paksiaknak az aktuális listavezető ellen.

Árulja el, mi a Paks titka az élcsapatok ellen?

Jó kérdés – vágta rá rögtön Lengyel Ferenc. – A mérkőzés után a játékosokkal is erről beszélgettünk az öltözőben, vajon mi lehet az oka annak, hogy az erősebb csapatok ellen így tudunk futballozni, az úgymond könnyebben hozható mérkőzéseken viszont igencsak akadozik a játékunk. Keresem a választ, nemrégen még pszichológust is hoztunk a csapat mellé, hátha ő megfejti a futballisták gondolatait, de ő sem tudott segíteni. Tanácstalan vagyok. Az elkövetkezendő kéthárom napomon megpróbálom analizálni az MTK elleni mérkőzésen történteket.

Hogyan készíti fel csapatait a hét végi mérkőzésekre? Videofelvételeket néznek, és külön elemzik az ellenfeleket, vagy megpróbálják a saját játékukat játszani?

A Paks még nincs abban a helyzetben, hogy a saját játékát játssza. Videofelvételeken minden egyes alkalommal megmutatom a játékosoknak a soron következő ellenfelünket, elmagyarázom nekik, mi lehet a gyenge pontjuk, és megpróbálunk alkalmazkodni az ellenfél taktikájához. A hét közben ennek megfelelően gyakoroljuk a taktikai elemeket is.

A legtöbb csapat nem nagyon talál fogást az MTK-n. Önöknek mivel sikerült legyőzniük a listavezetőt?

A tavaszi mérkőzésből merítettünk erőt, ahol ugyan 1–0-ra kikaptunk, de pontot, sőt pontokat szerezhettünk volna. Egyébként azt már korábban is mondtam, hogy az MTK hiába van válogatott futballistákkal teletűzdelve, a csapat túl fiatal még. Az agresszív, kemény játék eredményes lehet velük szemben, ezzel nyertünk most.

Ezek alapján akár azt is mondhatjuk, hogy ha legközelebb listavezető érkezik Paksra, máris kezdhet rettegni?

Ezt így azért nem jelenteném ki. Mint edző jobban örülnék, ha a könnyebb ellenfelek ellen, az úgymond kötelezően hozható mérkőzéseken játszana jobban a csapatom. Természetesen óriási élmény volt ez a mostani és a múltkori, Zalaegerszeg elleni győzelem, jó volt hazai közönség előtt ünnepelni a csapattal, de bízom benne, hogy előbb-utóbb kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtunk majd, és nem csak az éllovasok ellen játszunk ilyen jól.

Legfrissebb hírek

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatott tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
40 perce

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
42 perce

„Nincs előre odaadva semmi!” – Molnár Attila is megkezdi Eb-szereplését

Atlétika
42 perce

Mind a hat magyar atléta búcsúzott kedd délelőtt

Atlétika
48 perce

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
2 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
3 órája

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
4 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
4 órája