Michelangelo és a többiek


Akkoriban valahogy nem jutott eszébe senkinek sem, hogy a kapus is szerezhet gólt. Nem üvöltött és hadonászott az edző, nem kiabált torkaszakadtából a szurkolótábor, és nem indult neki a meccs hajrájában szögletnél, szabadrúgásnál a kapus.
Hogy ki volt az első, ma már kideríthetetlen.
Lehet, hogy az Óperenciás tengeren túl történt, de az is előfordulhat, hogy épp Magyarországon, valamelyik falusi pályán, amikor a pocakos, fröccstől mámoros kapus egyszer csak úgy döntött, hogy ő bizony bevágja a győztes gólt. Ma már minden valamirevaló futballszurkolónak van legalább egy olyan sztorija, meccsemléke, amelyben kapusból lett gólszerzőt ünnepelt a publikum. José Luis Chilavert, a paraguayiak egyese például csaknem gólkirály lett hazájában.
Amikor Kovács István, az Ajax legendás mestere a totális futballról beszélt, aligha kalkulálhatta be, hogy Heinz Stuy egyszer csak Johann Cruyffot, Johann Neeskenst, vagy épp Johnny Repet megelőzve fejel a hálóba.
Mára mindez természetessé vált, elég, ha csupán az UEFA-kupa szezonbeli mérkőzéseit nézzük, amelyek közül kettőn is kapust ünnepelhettek: Marco Amélia, a Livorno játékosa bólintott a szerb Partizan kapujába, most pedig csütörtökön a Sevilla egyese, Andrés Palop vette be a meghökkent Bogdan Suszt hálóját, a kiesés szélére sodorva ezzel az ukrán Sahtar Donyecket.
Hősökként ünnepelték őket, csakúgy, mint az olasz Serie A történetének első akciógólját szerző olasz kapust, Michelangelo Rampullát, vagy a német Jens Lehmannt, az amerikai Brad Friedelt, és a dán legendát, Peter Schmeichelt.
Azt írta egyszer Goethe, hogy az élvezet lealjasít.
Bizony tévedett: nincs annál élvezetesebb egy kapus számára, mint gólszerzéssel bekerülni a futballtörténelembe.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








