Mesterlövészek csatája

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2007.03.17. 19:13
Címkék
Totti–Toni csúcstalálkozó lesz vasárnap Firenzében: a góllövőlistát 18 találattal vezető Roma-csatár és az őt „három lépés” távolságból követő Fiorentina-ász egymás ellen lép pályára a két csapat bajnokiján. Francesco Totti külön megkérte a fővárosi csapat védőit, ne hagyjanak teret riválisának.

A bajnoki ezüst sorsa is lehetne a tétje a vasárnapi Fiorentina–Roma találkozónak, tekintve, hogy a 2006–2007-es szezonban a pályán elért eredményeket figyelembe véve ez a két csapat nyújtotta a második és a harmadik legjobb teljesítményt.

Igen ám, csakhogy a Serie A idei tabellája sok esetben nem az együttesek valós szereplését tükrözi: a Fiorentina például a hetedik helyen vesztegel, mivel a bundabotrány miatti 15 pont levonás állandó nehezékként „fogja vissza” a BL-indulást érő negyedik hely felé kacsingató csapatot. A hátrány igazi súlyát talán azzal lehet leginkább érzékeltetni, hogy ha úgy vesszük, mintha a „violák” eddigi 15 győzelme során az egyébként szokásos három pont helyett csupán kettőt kaptak volna.

Így a rangadó „csak” a pályán lesz az, papíron nem.

Illetve dehogynem, csak ahhoz egy másik papírt kell elővenni: az olasz bajnokság aktuális góllövőlistájáét. Az említett rangsort ugyanis Francesco Totti, a Roma csapatkapitánya vezeti 18 góllal, legfőbb üldözője pedig éppen a Fiorentina gólfelelőse, az eddig 15 találatig jutó Luca Toni. A firenzeiek tehát ebben a párharcban is a fővárosiak mögött állnak, ennek ellenére úgy érzik, a két támadó közti számháborúban talán ők is „csalhatnak” egy kicsit: a Fiorentina honlapja nem győzi hangsúlyozni, hogy a tizenegyesgólokat nem számítva Luca Toni 15–14-re vezet Francesco Tottival szemben.

A római kedvencet azonban nem érdekli a „firenzei matematika”, ő bizony a büntetőket is teljes értékű találatnak veszi, a gólverseny esélyesének pedig saját magát tartja.

„Igen, most már merek a gólkirályi címre is gondolni – jelentette ki a 2003–2004-es szezonban szerzett húszgólos rekordjának megdöntésére készülő csatár. – Három találattal előrébb járok Luca Toninál, és ha vasárnap nem sikerülne gólt lőnie, az tovább növelné az esélyeimet. A védőknek már megmondtam, hogy külön figyeljenek oda rá.”

Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
9 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
30 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája