Kis dobogós pozícióban

T. A.T. A.
2007.03.18. 06:51
Címkék

Ennél jobban nem is kezdődhetett volna a sprint Világkupa-sorozat olaszországi nyitó viadala a Kis Sándor, Czeglédi Péter kettős számára – a nissanos duó a pénteki prológ után a szombati szelektív szakaszokon is nagyon gyors volt, így az összetettbeli harmadik helyről várhatja a záró napot. Pedig Kis panaszkodott, hogy a két pálya közül (ezeket teljesítette háromszor-háromszor a mezőny) csak az egyik fekszik az autójának. Ehhez képest az eredmény nagyon is jó. A további magyar indulók közül a Rigler Zoltán, Maurer Péter kettős a kilencedik pozícióból várja a folytatást, a Palik László, Darázsi Gábor páros pedig a tizenkettedikről. A januári Dakar-ralin a legjobb magyar autósként végző Palik szokásához híven körültekintően kezdett (tudja jól, a hosszú versenyeken ez lehet a siker titka), a nap végére azonban a 36. helyről felzárkózott a 12.-re. A Varga Imre, Hujber Imre kettős eredményéről lapzártánkig nem érkezett hír (két szakasszal a nap vége előtt a 36. pozícióban állt).

Legfrissebb hírek

Yamal korai gólja után az első félidő hajrájában négy perc alatt fordított Anglia

Minden más foci
25 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
58 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
1 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája