Az elnökség tiltakozik

CH. G. A.CH. G. A.
2007.03.23. 23:41
Címkék

Már hosszabb ideje a felszín alatt lappangott a „szövetség kontra Kovács István”-ügy, amely a Magyar Ökölvívó-szakszövetség két héttel ezelőtti elnökségi ülésén is téma volt. Már akkor szó esett a magyar ökölvívás legeredményesebb élő egyéniségének, az olimpiai, kétszeres világ- és Európa-bajnok, profiként is világbajnok Kovács „Kokó” István abbeli törekvéséről, hogy bekerüljön a MÖSZ elnökségébe.

A bomba valójában hétfőn, majd kedden robbant, amikor az MTV Napkelte című adásában előbb Kovács, majd másnap Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke nyilvánult meg Gyárfás Tamás mikrofonja előtt.

Kokó egyszemélyes kft.-nek minősítette a Csötönyi által – szerinte – diktatórikus módszerekkel irányított szövetséget, amelynek elnökségében csupa olyan ember ül, akiknek az egyetlen dolguk, hogy rábólintsanak az elnök előterjesztéseire.

Válaszul Csötönyi szemére vetette Kovácsnak, hogy négy évvel ezelőtt felkérték menedzserigazgatónak, ebbéli minőségében nyugodtan tehetett volna bármit szeretett sportágáért, őt azonban – bár kivitték az athéni olimpiára, majd még azt követően is két világversenyre – gyakorlatilag azóta sem látták amatőr bokszeseményen, sem az elnökség ülésein.

Végül csütörtökön a Kokó által hétfőn megszólított elnökség is megnyilvánult – méghozzá nyílt levélben. Ebben felhánytorgatják Kokónak, hogy „Önnek az eddigiekben is lehetősége lett volna az elnökség munkájában részt venni, hiszen menedzserigazgatóként állandó meghívott volt az elnökségi ülésekre, amelyen kamatoztatni tudta volna azon tapasztalatait, amelyet versenyzői pályafutása alatt összegyűjtött.

Felháborodtunk, mert (arról a szándékáról, hogy az elnökségbe pályázik – a szerző) csak a televízió útján szerezhettünk tudomást; másrészt azért, mert rendkívül lesújtó véleménnyel volt eddigi tevékenységünkről. Az említett riportban Ön nagyfokú tájékozatlanságról tett tanúbizonyságot.”

A továbbiakban visszautasítják Kovács – általuk sértőnek ítélt – megállapításait: „Az elmúlt években csak az athéni olimpiát követő első elnökségi ülésre jött el. Ezt Ön talán kötelességének érezte, hiszen a játékokon egykori mesterének (Szántó Imrének – a szerk.) segédkezett. Ám egy alkalom nagyon kevés akár személyek, akár egy testület munkájának, tevékenységének, szakmai hozzáértésének és döntésképességének megítélésére. Ebből adódóan megkérdőjelezhető a tárgyilagos kritikai észrevétel az Ön részéről! Megalapozatlan állításait, önként vállalt feladatunk egyoldalú – minden realitást nélkülöző – megítélését pedig határozottan visszautasítjuk!”

Természetesen szerettük volna megszólaltatni Kovács Istvánt is, ő azonban – mivel a WBO alelnökeként a hét végén külföldön supervisori feladatokat lát el – elérhetetlen volt.

Legfrissebb hírek

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
14 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
25 perce

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
59 perce

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
1 órája

Kanada az első nyolcaddöntős, mutatjuk a hétfői programot

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio a 92. percben döntött, és továbblőtte Kanadát a legjobb 16 közé a világbajnokságon

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik