Altat a török kapitány

V. T. N.V. T. N.
2007.03.24. 17:54
Címkék

Fatih Terim ezúttal maga alkalmazza a stratégiát, amellyel a pályán is jó eredményeket lehet elérni: altatja az ellenfelet. A török válogatott szövetségi kapitánya tegnap még a politikai felhangok elhessegetéséről beszélt, pénteken pedig már az ellenfelet fényezte. „Görögország remek csapat – kürtölte világgá Fatih Terim. – Jól ismerjük a legtöbb futballistát, jó játékosok, úgyhogy nagyon nehéz meccs vár ránk. De mindenképpen a tabella élére akarunk ugrani.” Később igazán meglepő kijelentésre is ragadtatta magát a kapitány: „Féltékeny vagyok, irigylem a görög kapitányt és a játékosait az Eb-címért. Egy nap mi is meg akarjuk nyerni a kontinensbajnokságot.” A törökök előtt a lehetőség adva van, bár nem lesz könnyű dolguk a „félholdasoknak”, hiszen több alapember is hiányzik a kezdő tizenegyből, többek között a az orosz Zenit csatára, Fatih Tekke, valamint a Galatasaray ifjú reménysége, Arda Turan is. A csoport harmadik esélyese, Norvégia Oslóban fogadja a bosnyákokat. A vendégek nem a legjobb összeállításukban készülnek, hiszen nyolc, külföldi bajnokságban futballozó játékos bejelentette: bojkottálja a válogatottbeli szereplést, mert véleményük szerint a keretet nem szakmai, hanem etnikai alapon állítják össze.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
3 perce

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
26 perce

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
27 perce

Sinner Pekingben sem indul, tovább húzódik a sérülése

Tenisz
28 perce

Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz

Német labdarúgás
36 perce

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
57 perce

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
1 órája

MotoGP: Buenos Aires került a Balaton Park Circuit helyére

Egyéb autó-motor
1 órája