Néhány órán múlott

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2007.03.24. 17:54
Címkék

Hónapok óta tartó peres ügye zárult le Romániában Simek Péternek, aki az ország labdarúgószövetségénél jelentette fel klubját, a Poli Timisoarát. A temesvári egyesület ugyanis szerződésszegést követett el azzal, hogy többhavi fizetését nem folyósította a kilencszeres magyar válogatott középpályásnak. Simek Péter keresetét első fokon kedvezően bírálta el a Román Labdarúgó-szövetség, s a napokban másodfokon is megszületett a határozat, amely szerint a játékos szabadon távozhat a Politól. Lapunk pénteki számában arról írtunk, Simek Péternek lehetősége van arra, hogy Ferenczi István és Rajczi Péter követőjeként szintén az angol második ligás Barnsleyhoz szerződjön, de ez a lehetőség végül meghiúsult. Március 22-én 17 órakor ugyanis Angliában lejárt az átigazolási határidő, így aztán a legújabb variáció szerint Simek visszatér az FC Fehérvárhoz, ahonnan annak idején nagy reményekkel távozott. „Bízom benne, hogy most már végképp magam mögött tudhatom az elmúlt öt hónapot, amelymaga volt a pokol – mondta Simek Péter, akit éppen a hazafelé tartó úton értünk utol. – Összecsomagoltam minden cuccomat, és eljöttem Temesvárról. A román ügyvédemtől ugyan faxon még várok egy igazoló papírt, amely a szövetség határozatát tartalmazza, és ha ez is a kezemben lesz, már tényleg nincs semmi, ami összekötne a Polival. Nagyon sajnálom, hogy nem jött össze az angliai szerződés, de arra is gondoltam, talán jobb, hogy most így alakult. Az utóbbi időszak rendkívül megviselt, ideális edzésmunka és meccs nélkül nem vagyok a legjobb formában, de ez rövidesen megváltozik majd. Remélem, nemsokára a régi leszek, és a tavasszal segítségére lehetek az FC Fehérvárnak.” Simek Péter vélhetőleg hétfőn már bekapcsolódik a Fehérvár edzéseibe, s ha aláír a klubhoz, majd megérkezik a játékengedélye, pályára is léphet régi-új csapatában.

Legfrissebb hírek

Felejthető meccsen ikszelt Mainzban a St. Pauli

Német labdarúgás
36 perce

Női röplabda Extraliga: a „nagy” Vasas legyőzte a „kis” Vasast

Röplabda
38 perce

NB I: Debrecen–Kisvárda

Labdarúgó NB I
41 perce

Itt van a téli szünet – mindenkit várnak a jégpályák

Csupasport
51 perce

Kihasználta emberelőnyét az Újpest, a Kazincbarcika legyőzésével búcsúztatta az évet

Labdarúgó NB I
1 órája

Francia Kupa: a Monaco nagy csatában, a Marseille könnyedén jutott tovább

Francia labdarúgás
1 órája

Darts-vb: Zseniálisan játszottam – mondta a Cullent kiejtő Suljovic

Egyéb egyéni
1 órája

Ryan Lochte elárverezi három olimpiai aranyérmét a hatból

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik