A nyitott védelem döntött

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
2007.03.25. 23:14
Címkék

Tíz perc után állva hagyta riválisát a Dunaferr az EHF-kupa magyar párharcának első mérkőzésén. A 31–20-as dunaújvárosi siker után az európai porondon ebben a szezonban debütáló kiskunhalasi csapatnak egy célja maradt: a tisztes búcsú. Nagy rohammal kezdte az európai kupákban jóval rutinosabb Dunaferr a mérkőzést, ám a Kiskunhalas 4–0 után még fel tudott zárkózni. Ennél többre azonban nem futotta az erejéből. Zsiga Gyula tanítványai tehetetlenek voltak a Dunaferr taktikai fegyvereivel szemben. A vendéglátók rengeteg labdát szereztek jól működő nyitott védekezésüknek köszönhetően, s ezekből a szituációkból sorra lőtték a gólokat. A mezőny két legeredményesebb játékosa, a dunaújvárosi Ferling Bernadett és a Kiskunhalasban játszó Kocsik Viktória hathat gólt szerzett. „Alaposan felkészültünk ellenfelünk játékából, hiszen a bajnokságban a győzelmek ellenére mindkétszer alaposan megszenvedtünk a Kiskunhalas ellen – mondta Ferling. – Csak titkon reménykedtünk abban, hogy ilyen különbséggel nyerünk, ám jól működő nyitott védekezésünknek, valamint a remek formában védő Sirina Irinának köszönhetően sikerült jelentős előnyt szerezni a visszavágóra. Régi fegyverünk ez a védekezési forma, s ha kellő koncentrációval tudjuk alkalmazni, kellemtelen helyzetbe hozza az ellenfelet. Nekem az első félidőben nagyon rosszul ment a játék, így a szünetben el kellett gondolkoznom a teljesítményemen, hiszen az irányító hibái meghatározzák az egész csapat produkcióját. Szerencsére a folytatásban már nekem is jobban ment, de még egyszer hangsúlyozom: sikerünk kulcsa a jó védekezés és kapusteljesítmény volt. A tizenegy gólos előny ellenére is komolyan kell venni a viszszavágót, nem szeretnénk, ha izgalmas lenne a vasárnapi, halasi mérkőzés.” A vendégcsapatból kiemelkedett Kocsik, aki nem tudott felhőtlenül örülni hat góljának. „Természetesen nagyon szomorú vagyok, hiszen bár tudtuk, hogy a Dunaferr az esélyesebb, ennél sokkal jobb eredményre számítottunk – kezdte a Kiskunhalas legeredményesebb játékosa. – Egyértelmű, hogy a gyenge támadójátékunk miatt szaladtunk bele a súlyos vereségbe, önmagáért beszél, hogy mindössze húsz gólt szereztünk. Felállt fal ellen még boldogultunk valahogy, ám a Dunaferr nyitott védekezésével ezúttal nem tudtunk mit kezdeni. Pedig számítottunk rá, felkészültünk ellene, ám ezúttal nem tudtuk áttörni. Márpedig ha ilyen helyzetben hibázik egy csapat, azt a dunaújvárosiak góllal büntetik. A továbbjutásra nem maradt esélyünk, ám a visszavágón mindenképpen szeretnénk legyőzni a Dunaferrt.”

Legfrissebb hírek

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
15 perce

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
20 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
50 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája