Az első osztályba készül a Haladás

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
2007.03.25. 00:08
Címkék

Emitt a BKV tábor kék-sárga zászlókkal, tamtamozó dobbal, amott a Hali-fanatikusok füstfelhőbe burkolózva, félmeztelen vezértől irányítva. Pedig hideg volt, didergető idő, a pálya csúszós, sáros, a futball pedig mélyponton. Néhány százan úgy döntöttek, hogy az ódon Sport utcai stadionban szotyolázgatnak másfél órát.

S köztük ott volt Illés Béla is. Barátjával, Halmai Gáborral figyelte az összecsapást, olykor fázósan összehúzva magán a kabátját, és gondolatban már a jövőt tervezte. A Haladás jövőjét. Mint ismeretes, a közelmúlt legjobb magyar futballistája üzletfeleivel együtt 44 százalékos tulajdonrészt vásárolt a Haladást üzemeltető kft.-ből.

„Természetesen szeretném, ha a következő évadban első osztályú lenne a Haladás – mondta Illés Béla –, ám az üzleti kapcsolat és a mi tulajdonrész-vásárlásunk ettől független. Hosszú távra tervezünk, s nem is lehet kérdéses, hogy stabil NB I-es gárdát szeretnénk üzemeltetni. Igyekszünk olyan feltételeket teremteni, amelyek biztos hátteret jelentenek. Már most is vannak ügyes gyerekeink, de az akadémia első termése három-négy év múlva jelentkezik, akkor lehet majd bombaerős a Haladás.”

A szombathelyi csapat lelkes szurkolói támogatásával értékes három pontot szerzett Budapesten, s ha áprilisban esetleg viszszakapja a levont nyolc pontot, már készülhet az őszi NB I-re. Információink szerint Csertői Aurél irányításával...

Legfrissebb hírek

NB I: a ZTE bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
1 perce

Rayan a japánokról: Nem tudom, ki a legjobb játékosuk, meg kellene néznem a videókat

Foci vb 2026
23 perce

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
46 perce

Ezért tarthatnak Japánban a 11-es rúgásoktól – videó

Foci vb 2026
46 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: Jesse Marsch hollywoodi filmekbe illő beszédet mondott Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

Női röplabda Extraliga: Megvan, mikor rajtol az új idény

Röplabda
1 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik