Csak a pénz beszél

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
2007.03.26. 23:03
Címkék
Ahogyan a világ több részén, Hollandiában is elkészítették a száz legjobban kereső sportoló listáját. Kicsit eljátszottunk a gondolattal, hátha ez megtehető Magyarországon is, ám hamar kiderült, csak általánosságban juthatunk információhoz, azaz egy ilyen névsor összeállítása nálunk lehetetlen vállalkozás lenne...

Tizenhárom és fél millió euró, az csaknem három és fél milliárd forint. Ennyit keresett tavaly Andruw Jones, holland baseballjátékos, amivel vezeti hazájában a sportolók fizetési listát. Utána Ruud van Nistelrooy, a Real Madrid labdarúgója következik a maga két és egynegyed milliárdjával – hogy a jobb érthetőség kedvéért maradjunk a forintnál. A Sport Week magazin által készített százas rangsor amúgy kicsit egyoldalú, mert mindössze huszonegy olyan holland sportoló fért rá, aki nem a futballal keresi a kenyerét, az első harmincban pedig mindössze hárman képviselnek más sportágat.

Magyar szemmel az összegek lélegzetelállítóak, ám azt eddig is tudtuk, hogy ezek a sztárok a hónap végén nem mennek a rokonokhoz kölcsönért – ami rendjén is van. Ennél sokkal elgondolkodtatóbb, miként járnánk, ha a hollandokhoz hasonlóan mi is megpróbálkoznánk egy kereseti lista elkészítésével.

Több sportolót is megkerestünk, néhány jellemző véleményt idézünk is, de a lényeg: nem találtunk senkit sem, aki elárulta volna, milyen feltételekkel és mennyit keres, így a keretes anyagunkban szereplő összegek háttérinformációk eredményei. Hogy így van, annak első oka az emberi irigység. Kirsner Erika, a Budapest Bank-FTC válogatott kézilabdázója szerint: „Az irigység nálunk sokaknál fontos része az életfelfogásnak, a magyarok szeretnek más pénztárcájába belenézni, pedig az ilyesmi nem szül jó vért. Egy másik kézis, a szegedi Mezei Richárd kiegészítése: „A magyar mentalitás nem engedi meg, hogy világosan és őszintén beszéljünk a keresetünkről, pedig sokkal tisztességesebb lenne, ha nyílt lapokkal játszanánk.

Még az angol másodosztályban futballozó magyarok is titokként kezelik a fizetésüket, pedig arrafelé rendszeresen nyilvánosságot kap a sztárok heti bére, és senki sem kezd el csuklani a csillagászati összegek hallatán. Aki hétről hétre tízezreket szórakoztat, akinek minden szavát lesik, az keressen is sokat: a teljesítménynek értéke van. A magyarok azonban a magyaroktól tartanak, szerintük a többség irreálisan soknak tartaná azt a pénz, amelyet kint kapnak, ezért inkább nem is beszélnek róla.

Az itthon sportolók egészen más okból hallgatnak – ez a jól felfogott érdekük. A magas járulékok miatt, nevezzük így, különféle ügyes konstrukciókban kapják meg a pénzüket, teszem azt, a fizetésük csak a minimálbér, ám az úgynevezett marketingjogokért kapnak jelentősebb summát, mondjuk azért, mert engedik a mezükön egy-egy cég hirdetését megjelenni. Mezei Richárd nem kertelt:

„Ne legyünk álszentek: a honi gazdasági viszonyok nem csupán a sportban ösztökélik a titkolózást, hiszen a pénzek jó része úgymond zsebbe megy.”

Így igaz a sportban is, a többség igyekszik a joghézagot kihasználva ügyeskedni, ám mivel szinte mindegyik ötlet a törvényesség határát súrolja, a megállapodásokat hétpecsétes titokként kezelik. Székely Bulcsú, a Domino-BHSE válogatott vízilabdázója erre is hivatkozva zárkózott el a válasz elől: „Írásbeli és szóbeli megállapodásom van arról, hogy nem beszélhetek a keresetemről, de különben is, szerintem ez mindenkinek a magánügye.”

Egy százas lista elkészítéséhez tehát roppant kevés az elhatározás: pénz, tiszta viszonyok, világos értékrend kellene hozzá. Így viszont félő, még sokáig halva született ötlet lesz ez Magyarországon.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
3 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
3 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
5 órája