Ez aztán a rangadó

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEFHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF
2007.03.28. 23:48
Címkék
Az európai kupákban, a bajnokságban és a Magyar Kupáért folyó csatározásokban szinte egymást érő fontos találkozók sora szerdán a Győr–FTC rangadóval folytatódik.

A BL-elődöntős Győri Audi és a KEK-fináléba jutásért küzdő Budapest Bank-FTC szerdán egymás ellen harcol a bajnoki alapszakaszban, amelyet gyakorlatilag már megnyert a hazaiak előtt három ponttal vezető FTC. A rangadónak a presztízs a legfőbb tétje, a címvédő Győr és a trónkövetelő Fradi esetében ez óriási, ráadásul az ETO visszavágna az őszi népligeti fiaskóért. „A hétfői edzésen csak azok dolgoztak többet, akik nem, vagy csupán keveset szerepeltek Larvikban – mondta Róth Kálmán, a házigazdák trénere. – A két fél nagyon jól ismeri egymást, így aligha tud meglepetést okozni a másiknak. A Győr és a Fradi játékstílusa hasonló, mindkét együttesnek remek a védekezése, és gyors kontrákra törekszik. Ez izgalmas, változatos csatát ígér.” A Ferencváros mestere, Németh András azzal kezdte, hogy a Győr szerinte is szenzációsan játszott Larvikban, s úgy teljesített, ahogy eddig még sohasem. „A BL-győzelemre is esélyesnek tartott Larvikot verte ki a Győr, s ez intő jel – mondta. – Tanulságos volt a csata, mert megmutatta, mennyire erős az ETO. Nagyon össze kell szednünk magunkat, hogy idegenben tisztes eredményt érjünk el. Ügyelnünk kell arra, hogy kulcsjátékosaink ne kapjanak úgynevezett határterhelést. Vegyes sorok szerepeltetését tervezem, mert a fiataloknak is lehetőséghez, tapasztalathoz kell jutniuk a forró hangulatú rangadón. Szeretnénk hasznos meccset játszani a Győrrel.”

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
36 perce

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
57 perce

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
1 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
1 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
2 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
2 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája