Ismét Portugáliában

T. A.T. A.
2007.03.30. 01:48
Címkék

Régi-új futam következik a hét végén a rali-világbajnoki sorozatban. A Portugál rali öt évvel ezelőtt az időjárási viszontagságok miatt került ki a programból, a heves esőzés versenyzésre alkalmatlanná tette a pályákat, és használhatatlanná a szervizparkot. A legutóbbi viadalt 2001-ben a finnek négyszeres világbajnoka, Tommi Mäkinen nyerte meg, az eggyel korábbit pedig Richard Burns. Mäkinen azóta szögre akasztotta a versenyzőruhát, Burns pedig agytumorban meghalt, így a korábbi győztesek közül senki sem ismételhet. Az immár háromszoros világbajnok francia Sebastien Loeb számára például teljesen ismeretlenek a pályák, ő még nem indult ezen a versenyen. Aggodalomnak azonban szikrája sincs a Citroën-pilóta gondolataiban, igazából nincs is miért, hiszen murván és aszfalton is nyert már a C4-essel, ami azt jelenti, hogy autója mindkét talajtípuson versenyképes. A Ford-pilótákat viszont az motiválhatja, hogy a márka szerepelt már nagyon jól a portugál pályákon – 1999-ben Colin McRae irányításával. A mostani versenyhétvége elég pechesen kezdődött: a teszten Armindo Araujo kicsúszott, és elütött öt nézőt, akik kéz-, illetve lábtöréssel megúszták a balesetet.

Legfrissebb hírek

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
8 perce

Gyémánt Liga: Audrey Werro szerint megdönthető az atlétika legrégebbi világcsúcsa

Atlétika
10 perce

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
35 perce

Lemondott posztjáról a szaúdi szövetség elnöke a világbajnokságról való kiesése után

Foci vb 2026
45 perce

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
49 perce

A japánok szerint ugyanannyi az esélyük a továbbjutásra, mint Brazíliának

Foci vb 2026
1 órája

Danny Makkelie vezeti a Franciaország–Svédország mérkőzést

Foci vb 2026
1 órája

Sportfotós szemmel: a Xiaomi 17T Pro, ami nem késik le a pillanatról

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik