Henry Maske visszatér

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2007.03.31. 05:30
Címkék

Szombaton a német Henry Maske cirkálósúlyban az amerikai Virgil Hill ellen bokszol a müncheni Olimpiai Csarnokban, akárcsak 1996 novemberében. Akkor a félnehézsúlyban az amerikai nyert pontozással. A meccs után a német visszavonult.

Maske már az összecsapást megelőzően bejelentette búcsúját, az elhatározás nem a Bokszvilágszövetség (WBA) és a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) egyesített címéért kiírt találkozó elvesztése után született meg. Akik emlékeznek a 11 évvel ezelőtt a müncheni aréna szorítósarkában a kötelekre felállva búcsúzó Maskéra (30–1, 11 K. O.), tudják, a színtelen, szagtalan eszközökkel bokszoló (kelet)német finoman szólva sem forradalmasította az ökölvívást. Most viszont olyat vihetne véghez, amire a világ felkapná a fejét, noha a 11 év szünet után kiállni aktív bokszoló ellen több mint bátor dolog. A 43 éves Hill (50–5, 23 K. O.) ugyanis 11-szer lépett a ringbe a Maske elleni meccse óta, s noha négyszer kikapott, jelenleg a WBA cirkálósúlyú világbajnoka! A szintén 43 esztendős Maske bevallotta: „Rémálmom, hogy miután Hill először eltalál, rögtön vége is a mérkőzésnek. De megvan a tervem, ha rá tudom erőltetni, akkor sikeres leszek.” Hill szerint Maske akkor kapott kedvet a visszatéréshez, amikor tavaly januárban Valerij Brudov legyőzésével az amerikai ismét világbajnok lett.

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem vagyok ideges” – mondta Hill, de hozzátette, ha úgy adódik, nem kegyelmez ellenfelének, akinek intő példa lehet honfitársa, a nehézsúlyú Axel Schulz sorsa: hét év kihagyás után tavaly novemberben Brian Minto csúnyán megverte. Schulz három nappal később agyvérzést kapott, karját még most sem tudja rendesen mozgatni. Állítólag még a meccs előtt agyi elváltozást mutattak ki nála, de senki sem figyelmeztette…

Legfrissebb hírek

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
11 perce

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Ökölvívás
52 perce

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
1 órája

Amerikából jöttem: Super Bowl-visszavágó – visszavágás nélkül? Jön a Chiefs–Eagles! 

Amerikai sportok
2 órája

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
2 órája

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
2 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
3 órája

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik