Hatból három pécsi arany

M. A.M. A.
2007.04.01. 00:45
Címkék

Nadapon a mezei futó országos bajnokság mezőnyéből a legjobbjaink közül többen is hiányoztak, nem indult például a tavaly mindkét távon győztes Bene Barnabás és a női címvédő Papp Krisztina sem. A férfiak versenyében ennek ellenére mindkét számban pécsi győzelem született, 6 kilométeren Tóth László, 12 kilométeren Ott Balázs lett a bajnok. Tóth már a táv elején jelentős előnyre tett szert, elsősége egy pillanatig sem forgott veszélyben. „Könnyen kezdtem, és az első körben csak azt figyeltem, miként futnak a többiek – magyarázta Tóth. – Láttam, van annyi erőm, hogy elhúzzak tőlük, meg is tettem. Az utolsó kör nagyon nehéz volt, csak arra ügyeltem, hogy ne csökkenjen az előnyöm.” Ott Balázs is elégedett volt, csak azt sajnálta, hogy a hosszabb távon csapatban nem szerepeltek olyan jól a pécsiek, mint hat kilométeren. Staicu Simona nem készült különösebben erre a bajnokságra, a jövő hét végi dél-afrikai Két óceán futóversenyre összpontosít. Ennek ellenére könnyedén szerezte meg negyedik mezei futó bajnoki címét, sőt a célba érkezés után sem állt meg, mert szombaton hat kilométernél hosszabb volt az edzésadagja.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
3 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
5 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
5 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
6 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
6 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
6 órája