Turi hazai diadala

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2007.04.02. 10:34
Címkék
A Turi Tamás, Tóth Imre kettős győzedelmeskedett a rali országos bajnokság egri idénynyitóján, megelőzve a címvédő Benik Balázs, Varga István párost.

Tóth Imre megígérte, Turi Tamás pedig a hét végi Start Autóralin valóra váltotta. A páros, amely évekkel ezelőtt sikert sikerre halmozott az F2-es kategóriában, most az első abszolút győzelmét ünnepelte. Különkülön nyertek már versenyt, nem is keveset, ám amióta tavaly újra összeültek, valahogy elkerülte őket a szerencse. Ezúttal azonban minden klappolt, és végre nyertek. Rájuk fért a siker – és a sok éve tett fogadalom is beteljesült.

Tudniillik a háromszoros abszolút bajnok navigátor 15 éve ígéretet tett az egyik barátjának, hogy nyer ő még versenyt Turival. A barát másnap meghalt, Tóth Imre viszont nem felejtette el, amit akkor mondott, és most, az egri Dobó téren újra az eszébe jutott. Ő egyébként rekorder a hazai mezőnyben azzal, hogy korábban senkinek sem sikerült három különböző pilótával versenyt nyernie. Ám ez a pilóták (ifjabb Tóth János, Herczig Norbert és Turi Tamás) érdeme is.

„Az volt a taktikánk, hogy beosztjuk a szombaton szerzett előnyünket, és ez szerencsére sikerült” – mondta Turi Tamás a

célban, ahol a közönség őrjöngve ünnepelte az egri pilótát.

Ha már a nézőknél tartunk, meg kell említeni, hogy bár a tavalyival ellentétben nem volt hivatalos mérés, a verseny rendezője elárulta, körülbelül ugyanannyian voltak kíváncsiak az idénynyitóra, mint egy évvel ezelőtt – 160 ezren.

Visszatérve a viadalra: a prológon kívül (amelyen Turán Frigyes volt a leggyorsabb) csak Turi Tamás és a címvédő Benik Balázs tudott szakaszt nyerni. Előbbi nyolc, utóbbi öt részsikert aratott – a végén 18.8 másodperc volt közöttük a különbség. Alig több, mint amit Benik rögtön az első gyorsaságin azzal veszített el, hogy az egyik kanyarban lecsúszott az útról.

Így aztán a viadal egyik legnagyobb tanulsága nem más, minthogy az ennyire erős mezőnyben egyetlen hibát sem követhet el, aki nyerni akar. Benik számára ez nem újdonság, és ígéri, a következő versenytől kezdve minden más lesz…

A dobogó harmadik fokára az A8-as kategória reprezentánsa, Aschenbrenner György állhatott, aki ennél jobbra nem számíthatott. Előtte és mögötte WRC-k, úgyhogy a tavalyi fehérvári borulás után újjáépített Evo6-os Lancer jól vizsgázott, csakúgy, mint a pilótája.

A további WRC-pilóták közül Herczig Norbert negyedik sebességi fokozat nélkül autózott, így a negyedik pozíciónak is nagyon örült, a hetedikként érkező Borsi Gergő egyelőre csak barátkozik a Subaruval, ifjabb Érdi Tibornak az utolsó körben elektronikai gondjai akadtak a Corollával, így három gyorsasági szakasz alatt az ötödikről a nyolcadik helyre csúszott viszsza. Spitzmüller Csaba még pechesebb volt: az utolsó szakasz rajtjánál nem indult be a Fabiája. A szabályok szerint húsz másodpercig próbálkozhatott, és mivel nem járt sikerrel, kiesett a versenyből. Mindössze 5.3 kilométerrel a cél előtt…

Javítási, illetve visszavágási lehetőség négy hét múlva, Miskolcon.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
20 perce

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
32 perce

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
40 perce

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
1 órája

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
1 órája

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
2 órája

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2 órája
Ezek is érdekelhetik