Már nincs veszítenivaló

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2007.04.04. 23:29
Címkék
Dragóner Attila és Tököli Attila eltiltása miatt nem játszhatott az FTC–Vasas (0–2) Magyar Kupa-csata első mérkőzésén. Most mindketten visszatérhetnek, de az első meccsen csaknem reménytelen helyzetbe került a Fradi. Képes-e idegenben ledolgozni kétgólos hátrányát?

Tököli Attila Gyirmóton az előző kupafordulóban az ellenfélhez dobta (vagy vágta?) a labdát bedobásból – a játékvezető vitatható módon kiállította a Fradi csatárát, aki emiatt kihagyta a Vasas Üllői úti kupafellépését, amelyen a vendégek győztek 2–0-ra. És most tőle (no meg a szintén visszatérő Dragóner Attilától) várják, hogy valamiféle csodát téve továbbjuttassa a zöld-fehéreket.

„Nem foglalkozom vele, menynyi esélyünk van – mondta a futballista. – Kimegyünk, megpróbáljuk, többet nem ígérhetek. Nincs veszítenivalónk, innen csak a Vasas bukhat, és ha vezetést tudunk szerezni, az egyszerre adhat nekünk erőt és ijesztheti meg az angyalföldieket.”

Tököli Attila legutóbb szintén kupameccsen játszott a Fáy utcában, 2004 tavaszán ballal fantasztikus gólt lőtt a jobb felső sarokba – később kupát nyert az FTC. A csatár már kétszer ünnepelt kupasikert. Elmondta, a DVSC elleni, 2003-as fináléban egy félidejük volt a fordításra egygólos hátrányból, most két félidejük van arra, hogy két gólt behozzanak.

„Rettentően nehéz, ám nem lehetetlen a feladat – mondta Tököli Attila. –

Aggasztó visyont, hogy az idén gyengén futballozunk. Nem tudom, miért, de nincs bennünk az az átütőerő, mint az ősszel. Akkor sok helyzetünk volt, megfelelő százalékban ki is használtuk őket, most kevesebb lehetőségünk van, és ezekkel sem élünk. Ha úgy játszunk szerdán, mint ahogy mostanában, nem sok esélyünk lesz. Lényeges javulásra van szükség ahhoz, hogy legyen keresnivalónk.

Többet kell támadnunk.”

A két korábbi válogatott játékos visszatérése szerkezeti átalakítást is jelent: az első meccsen középső védő Lipcsei Péter Dragóner Attila pozíciójából előreléphet a középpályára, és ott szervezheti a zöldek akcióit, míg a korábban súlytalan támadójáték javulhat Tököli Attila pályára lépésével.

Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
15 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
22 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
37 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája