Rudic nemzeti hős lett

H. L.H. L.
2007.04.04. 23:29
Címkék

Mintegy 30 ezer szurkoló várta a Melbourne-ben világbajnok horvát vízilabda-válogatott játékosait a zágrábi Jellasics téren. Azt a válogatottat dicsőítették, melyről már évek óta híresztelik, hogy „született vesztes”. Úgyszintén éltették a trénert, Ratko Rudicot, akit korábban, amikor még Jugoszláviával, majd Olaszországgal nyert olimpiai bajnokságot, nemes egyszerűséggel hazaárulónak neveztek, de legalábbis „rossz horvátnak”. Az atlantai olimpián a Horvát Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, Antun Vrdoljak támadta a legélesebben Rudicot. Most azt mondja, nem veszett össze vele, csak elmondta neki a véleményét, amely szerint a horvát kispadon lenne a helye. Vrdoljak egyébként a Vecernji List című zágrábi napilapnak nyilatkozva elmondta: „Melbourne-i formájában a magyar válogatottat mások is megverték volna”. Ratko Rudicot most már annyira sztárolják, hogy külön tévéműsort is szánnak a pólóválogatottnak, lényegében Rudicnak. Egykori játékosai rendre történeteket mesélnek róla, a korábbi szövetségi kapitány, Zoran Roje így beszélt: „Sokat tanultunk tőle. Azt mondja mindenki, hogy a játékosok – kis túlzással – »meghalnak« az edzésein. Aki viszont túléli a kínokat, az a nagy versenyeken remekül szerepel. Azt is mondják, diktatórikus módszerei vannak, de tudni kell, hogy a vízilabda ilyen sportág. Nagyon jól fel kell készülni, csak úgy van értelme a versenynek” – állítja a Primorje Rijeka trénere.

Legfrissebb hírek

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
9 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
11 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
11 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
17 perce

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
21 perce

Nagyapja és apja után Ruben van Bommel is bemutatkozott a holland válogatottban

Minden más foci
21 perce

Megvan a magyarok kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
22 perce

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
30 perce